Élő Nemzetközi foci

Őrület az Anfielden, kiesett a címvédő Liverpool

Elképesztő mérkőzést játszott az Atlético Madrid a Liverpool ellen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének angliai visszavágóján. A rendes játékidőben a támadással egyáltalán nem foglalkozó spanyolok kihúzták 1-0-s hátránnyal, majd, amikor a hosszabbításban a ’Pool növelte előnyét, a cserecsatár, Marcos Llorente duplázott, továbbjuttatva csapatát. A nap másik mérkőzésén a PSG 2-0-ra győzött, és 3-2-es összesítéssel kiejtette a Dortmundot. A párizsiak a legutóbbi három idényben egyaránt a legjobb 16 között búcsúztak, most szintet lépve már a negyeddöntőre készülhetnek.

Liverpool-Atlético 2-2

Az Anfield Roadon szakadó esőben kezdődött el a mérkőzés, de a Liverpool egy percig nem engedte át a teret az ellenfélnek – bár az Atlético se nagyon akart támadni.

Akár így, akár úgy történt, a meccs hőse a szlovén kapus, Jan Oblak volt, aki repertoárja minden klasszikus mozdulatát bemutatta a mérkőzésen. Védett közeli fejest, belenyúlt reflexszerűen a ziccerbe, ha kellett, nagyon nyújtózkodva kiütötte a távoli lövéseket.

Egyedül a 43. percben volt tehetetlen, de Georginio Wijnaldum olyan okosan bólintotta le a labdát a földre Alex Oxlade-Chamberlain jobb oldali beadását követően, hogy a kapus nem érhetett oda.

A második félidőben folytatódott az Oblak-parádé, a Liverpool egyre elkeseredettebben rohamozott, a kamikáze védelem azonban mindenhová odaért.

Jöhetett a hosszabbítás, amit természetesen egy Oblak-védés vezetett be, de érezhető volt, mindent ő sem háríthat. A 95. percben be is következett a baj, Firmino közeli fejese a jobb kapufáról visszapattan elé, és lábbal már nem volt nehéz eltalálnia az üres kaput (2-0):

Nem sokáig örülhettek az angolok, Adrián kapus rossz felszabadítását követően Marcos Llorente 18 méterről szépen kilőtte a hosszú, bal alsó sarkot (2-1).

És még nem volt vége, a 105. percben ismét Llorente villant, ezúttal 17 méteres lövését verte szemmel Adrián, de a labda ismét a bal alsóban kötött ki (2-2).

Innen már nem volt visszaút, az utolsó percben még Morata bevert egy ziccert, a spanyolok egy teljesen váratlan feltámadással 3-2-re nyertek, és továbbjutottak.

PSG-Dortmund 2-0

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-0-ra legyőzte a Borussia Dortmundot, ezzel továbbjutott a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjéből. A koronavírus-járvány miatt nézők nélkül került sor a találkozóra, amely a francia együttes történetének harmadik zárt kapus mérkőzése volt a Parc des Princes-ben.

Az összecsapás előtt mintegy 3000 francia szurkoló gyűlt össze a stadionon kívül, a rendezők pedig a drukkerek három drapériáját függesztették ki a nézőtéren, közülük a legnagyobbon ez állt:

A PSG a mi egyetlen vírusunk.

Az első fél óra végén Neymar bevetődve, fejjel szerzett vezetést, majd a szünet előtt Juan Bernat növelte kétgólosra a különbséget, amivel a PSG jutott a legjobb nyolc közé.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágók

Paris Saint-Germain (francia)–Borussia Dortmund (német) 2-0 (2-0)
gól: Neymar (28.), Bernat (45+1.)
kiállítva: Can (Dortmund, 89.)
továbbjutott: a PSG, 3-2-es összesítéssel

 

Liverpool (angol)-Atlético Madrid (spanyol) 2-3 (1-0, 2-2)
gól: Wijnaldum (43.), Firmino (94.), illetve Llorente (97., 105.), Morata (120.)
továbbjutott: az Atlético, 4-2-es összesítéssel.

Kiemelt fotó:

Mané lövése

Szalah remekül gurított vissza, Mané a 16-osról lőtt, de a labda középre tartott, Oblak így ha nehezen is, de védett.

Vezet a PSG

Di María jobb oldali szöglete Neymart teljesen üresen találta az ötösön, a brazil fejjel nem is hibázott (1-0)

Összesítésben 2-2, de idegenben szerzett góljával a francia bajnok áll továbbjutásra.

Nagy PSG-ziccer

Roman Bürkinek köszönheti a Dortmund, hogy még mindig 0-0 az eredmény Párizsban. A kapus Edinson Cavani lövését spárgázta ki bravúrral.

Tűzijáték Párizsban

A párizsi szurkolók a zárt kapu ellenére hangosan biztatják kedvenceiket: a stadion kívül is durrogtattak.

Hűűű

Diego Costa (Atlético) 15 másodperc után helyzetbe került… elég figyelmetlen volt a liverpooli védelem.

Előnyben a Dortmund

A másik szerdai meccsen a Paris Saint-Germain a koronavírus-járvány miatt zárt kapus mérkőzésen fogadja a Dortmundot. Az első mérkőzésen Erling Braut Haaland két gólja között Neymar volt eredményes, így alakult ki a németek 2-1-es sikere.

Öt és fél éve veretlen

A Liverpool és az Atlético Madrid párharcának első felvonását Saúl Níguez korai góljával a spanyolok nyerték, de Diego Simeone együttesének továbbjutása a statisztikák alapján így is óriási bravúr lenne. Többek között azért, mert a címvédő Jürgen Klopp irányítása alatt még nem veszített oda-visszavágós párharcot.

A felek legutóbb az Európa Liga 2009-2010-es idényének elődöntőjében találkozott egymással. Az első mérkőzésen akkor is 1-0-s madridi siker született, majd a liverpooli visszavágón hosszabbításban az angolok nyertek, de idegenben szerzett góllal az Atlético jutott be a fináléba.

A Liverpool több mint öt és fél éve veretlen az Anfield Roadon a nemzetközi kupákban, 25 mérkőzésen 18 győzelem mellett 7 döntetlen a mérlege.

Olvasói sztorik