Élő Nemzetközi foci

Gulácsiék lejátszották a Spurst, Ilicic négy gólt szerzett Valenciában

Egy félidő alatt eldőlt a továbbjutás kérdése a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek keddi visszavágóin. Az RB Leipzig (Gulácsi Péterrel a kapuban) nagyszerűen futballozva 3-0-ra verte a Tottenhamet, és 4-0-s összesítéssel jutott tovább, míg az Atalanta a hazai 4-1 után idegenben is vágott négy gólt a szlovén válogatott Josip Ilicic jóvoltából (3-4) és 8-4-gyel búcsúztatta a Valenciát.

RB Leipzig-Tottenham 3-0

Tíz percig tartotta magát a Tottenham a BL-nyolcaddöntő lipcsei visszavágóján, akkor úgy tűnt, José Mourinho kitalált valami nyerő taktikát.

Aztán az első hazai akció góllal ért véget, Marcel Sabitzer szép gólja pedig teljesen megváltoztatta a játék képét. Az addig magabiztosnak tűnő angolok összeestek, a német ellentámadások életveszélyesek voltak.

A balszélső Angelino és Sabitzer két perc alatt két gólt is összehozott, szépséghiba, hogy az első lesről született, így a játékvezető érvénytelenítette. De a 21. percben megszerzett kétgólos előnyhöz magabiztos játék párosult, Gulácsi Péternek egyszer kellett komolyabban védenie, a félidő hajrájában bravúrral ütötte ki Giovani Lo Celso ballábas lövését.

A második félidő elején Nordi Mukieléért izgultak a nézők, a francia játékost közelről fejen találta a labda, hordágyon kellett bevinni az öltözőbe. A játék képe nem változott, a Leipzig uralta a játékot, de a harmadik gólra a 82. percig kellett várni, amikor egy lecsorgó labdát a pillanatokkal korábban beállt Emil Forsberg bombázott a kapu bal oldalába (3-0).

A Leipzig teljesen megérdemelten, 4-0-s összesítéssel jutott tovább.

Valencia-Atalanta 3-4

Három hete Milánóban öt gól született az Atalanta és a Valencia összecsapásán, ezúttal zárt kapuk mögött feszültek egymásnak a felek. A spanyolok hazai környezetben annak tudatában léptek pályára, hogy legalább három gólt kell rúgniuk, a helyzetük viszont hamar súlyosbodott, lévén Josip Ilicic már a 3. percben betalált büntetőből.

A 21. percben Kevin Gameiro egyenlített, a játékrész végén viszont a szlovén támadó másodszor is értékesített egy büntetőt – félidőben 2-1-re vezettek a vendégek.

A térfélcsere után Gameiro is duplázni tudott, sőt Ferrán Torres találatával már a Valanciánál volt az előny a 67. percben.

Felcsillant a remény a hazaiaknál, hogy a végjátékban netán a maguk javára fordítsák a párharcot, azonban Ilicic másképp gondolta, további két gólt rámolt be, így az Atalanta idegenben is győzött, s 8-4-es összesítéssel jutott a legjobb nyolc közé.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágó

Valencia (spanyol)-Atalanta (olasz) 3-4 (1-2)
gól: Gameiro (21., 51.), Ferrán Torres (67.), illetve Ilicic (3., 43., 71., 82., az első kettőt 11-esből)
Továbbjutott: az Atalanta, kettős győzelemmel, 8-4-gyel

 

RB Leipzig (német)-Tottenham Hotspur (angol) 3-0 (2-0)
gól: Sabitzer (10., 21.), Forsberg (87.)
Továbbjutott: az RB Leipzig, kettős győzelemmel, 4-0-val

Kiemelt fotó: Odd ANDERSEN / AFP

51' Pörögnek az események

Talán nem meglepetés, de a spanyolországi mérkőzésen Diakhaby már nem jött ki a második félidőre.

De nélküle is volt látnivaló: az 50. percben a bergamói Freuler 16 méterről eltalálta a lécet.

Egy perc múlva a másik oldalon jött az egyenlítés: Gameiro az ötösről bólintott a kapuba (2-2).

Összesítésben 6-3 az Atalantának.

Félidő

A szünetben úgy tűnik minden eldőlt – az már biztos, hogy hosszabbítás nem lesz.

Leipzig-Tottenham 2-0 (összesítésben 3-0)
Valencia-Atalanta 1-2 (összesítésben 2-6)

21’ Sabitzer duplázott

Ami az előbb nem jött össze Lipcsében, a 21. percben igen: ezúttal is Angelino adott be balról, Sabitzer érkezett, és az ötös bal csücskétől a kapuba fejelte a labdát (2-0).

Összesítésben 3-0 a Leipzignek.

21' Egyenlített a Valencia

Palomino becsúszva próbált felszabadítani, de nem sikerült neki, Gameiro közelről belőtte a labdát a hálóba (1-1) – összesítésben 5-2 az Atalantának.

10' Előnyben a Lipcse

Lipcsében tíz percen át a Tottenham irányította a játékot, de csak egyszer kellett eljutni a hazaiaknak a kapuig. Werner lövése még lejött a védőkről, de Sabitzer 16 méterről nem hibázott (1-0).

Összesítésben 2-0- a lipcseieknek.

3' Máris vezet az Atalanta

Ez gyors volt, Valenciában máris vezet az Atalanta. A 2. percben Diakaby felrúgta Ilicicet, a tizenegyest a sértett középre rúgta (0-1).

Összesítésben 5-1 az olaszoknak.

1' Rajt

Elkezdődött mindkét mérkőzés. Még egyszer emlékeztetőül, a Leipzig 1-0-s előnyről folytatja otthon a Tottenham ellen, míg az Atalanta 4-1-gyel utazott el Valenciába.

Szép Spurs-emlékek

A Spurs története során játszott már Lipcsében, igaz, az 1974-es UEFA-kupa elődöntőjében a Lokomotiv Leipzig volt az ellenfél. Akkor otthon Martin Peters és Ralph Coates góljaival 2-1-re nyert, majd a visszavágót Chris McGrath és Martin Chivers találataival 2-0-ra hozta.

Egy lipcsei változás

A hazaiaknál egyetlen változás történt a londoni kezdőcsapathoz képest, a Chelsea-től kölcsönkapott Ethan Ampadu kimaradt (a kispadra sem fért oda), a helyét Dayot Upamecano vette át.

Ez történt három hete

Londonban Timo Werner tizenegyese döntött, rá Lipcsében is komoly feladat hárul majd. Csakúgy, mint Gulácsi Péterre, aki természetesen ott van a kezdő csapatban.

A másik keddi mérkőzésen a Valenciának bravúrra lesz szüksége, ugyanis a milánói odavágón 4-1-re kikapott az Atalantától.

Olvasói sztorik