Nemzetközi foci

Lassacskán minden meccs zártkapus lesz a BL-ben és az EL-ben

Az Európa Ligában a Sevilla-AS Roma, az Internazionale-Getafe, az Olympiakosz-Wolverhampton, a LASK-Manchester United és a Wolfsburg-Sahtar Donyeck összecsapás is zárt kapus lesz.

Az FC Barcelona hivatalos Twitter-oldalán jelentette be, hogy a március 18-ai Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágó mérkőzést zárt kapuk mögött rendezik. A csapatok az olaszországi első meccsen 1-1-es döntetlent játszottak. Kedd este az is eldőlt, hogy a Bayern München–Chelsea összecsapáson sem lehetnek majd jelen szurkolók.

A koronavírus-járvány miatt korábban már az a döntés született a BL-ben, hogy a keddi Valencia-Atalanta és a szerdai PSG-Borussia Dortmund találkozóra sem engedik be a szurkolókat.

Az Európa Ligában a Sevilla-AS Roma, az Internazionale-Getafe, az Olympiakosz-Wolverhampton, a LASK-Manchester United és a Wolfsburg-Sahtar Donyeck összecsapás is zárt kapus lesz.

Nem lesz néző a Szlovákia-Írország pótselejtezőn sem

Nézők nélkül rendezik meg a március 26-i Szlovákia-Írország Európa-bajnoki pótselejtezőt. A szlovák szövetség (SFZ) keddi bejelentése emlékeztet rá: a kormány hétfőn úgy határozott, két hétre betiltanak minden állami és önkormányzati kulturális és sportrendezvényt, ennek hatására döntöttek a zárt kapus mérkőzésrendezés mellett. Az SFZ konzultált a mérkőzés megrendezéséről az európai szövetséggel és a helyi hatóságokkal is. Szlovákiában hétfő estig hét embernél mutatták ki a koronavírus-fertőzést. A jelenlegi állás szerint a koronavírus-járvány miatt zárt kapuk mögött rendezik meg március 26-án a Bulgária-Magyarország Európa-bajnoki pótselejtezőt is – írja az mti.

Kiemelt kép: Matteo Ciambelli / NurPhoto

Olvasói sztorik