Nemzetközi foci

Sztárja még nincs, de így is mindenki megőrül Beckham focicsapatáért

Nagy várakozás előzte meg az Inter Miami labdarúgócsapatának bemutatkozását, a floridaiak ugyanis évek óta kilincseltek azért, hogy franchise-jogot szerezve elindulhassanak az észak-amerikai profi bajnokságban. 2018 januárjától felgyorsultak az események: ugyan az új stadion még várat magára, a március elsejei debütálás megtörtént, az őrület pedig óriási, a csapatnak már több szurkolói csoportja van, mint ahány meccset játszott.

A többek között David Beckham tulajdonában lévő csapat vereséggel kezdte el az MLS-kalandot, a nyitányon 1-0-ra kikapott a Los Angeles FC otthonában. Nem voltak ugyanakkor elkeseredve a klubnál az eredmény miatt.

Vereséggel mutatkozott be az MLS-ben Beckham csapata
Az Inter Miami 1-0-ra kapott ki az LAFC vendégeként.

„Volt néhány tiszta helyzetünk, de sajnos egyenlíteni sem tudtunk. Javulnunk kell még, de ezzel a szívvel és játékintenzitással biztosan sok mérkőzést megnyerünk. Mindössze hathetes munkával és a bajnokság egyik legjobb csapatával szemben megmutattuk, milyen jövő áll előttünk” – mondta Diego Alonso edző.

A szakember úgy tekintett ennyire optimistán a jövőbe, hogy csapatának a többiekkel ellentétben még mindig nincsen sztárjátékosa.

És akkor Beckham érvényesítette az opciót

Miami városa egyszer már nekifutott annak, hogy a négy major csapat, a Dolphins (NFL), a Florida Panthers (NHL), a Heat (NBA) és a Marlins (MLB) mellett a labdarúgásból is hasítson magának egy szeletet. A rövid életű Miami Fusion (1998 és 2011 között szerepelt a bajnokságban) ugyanakkor csak a nevében képviselte a várost, pálya híján Fort Lauderdale-ben volt a székhelye. A Fusion megszűnése óta újra és újra fel-felröppentek a hírek, hogy visszatér még a sportág a város környékére.

Az MLS 2012 novemberében erősítette meg, hogy Miami ismét érdeklődik a franchise iránt, fél évvel később már azt is tudni lehetett, az egész biznisz hátterében David Beckham áll.

A 115-szörös angol válogatott középpályás 2007-ben úgy igazolt a Los Angeles Galaxyhoz, hogy a szerződésében szerepelt egy opció: 25 millió dollárért megvehet egy olyan csapatot, amely még nem szerepelt az MLS-ben. Amikor 2013-ban visszavonult, akkor élt ezzel, így vágott bele a floridai kalandba.

Hiába szerzett azonban jogot egy franchise létrehozására Miamiban, a stadionépítés körüli gondok miatt sokáig úgy tűnt, semmi sem lesz a dologból. A tulajdonosi csoportot vezető Beckham eredetileg azt remélte, hogy 2016-ban vagy 2017-ben megkezdhetik a nagy kalandot, azonban éppen a stadionra vonatkozó szerződés teljesítésének csúszása miatt az MLS csupán 2018 januárjában jelentette be: 2020-ban az Inter Miamival bővül a bajnokság.

Victoria és David Beckham a Los Angeles FC elleni mérkőzést természetesen a helyszínen izgult végig (Fotó: Harry How/Getty Images/AFP)

A helyiek a sok ígérgetés után – ahogy a BBC fogalmazott – a Beckham-faktorban bíztak. Abban, hogy ha a miami franchise-t az Egyesült Államokban megfordult egyik legnagyobb és legbefolyásosabb labdarúgó neve segíti, nem kerülhet az ügy vakvágányra.

Beckham 2007-es amerikai megjelenése még szabályváltozást is eredményezett a ligában, amely lehetővé tette, hogy minden klub az éves fizetési sapka felett egy sztárgázsival rendelkező játékost (designated player) igazolhat pluszban. Az évek során ezen a Beckham-szabályon annyit módosítottak, hogy most már három ilyen labdarúgót lehet szerződtetni.

Öt tulajdonos, nulla stadion

A stadionhelyzet egyelőre csak részben oldódott meg, de már az is nagy lépés, hogy egyáltalán találtak megfelelő helyet. A Major League Soccer csak úgy hagyta jóvá a bajnokság bővítését, ha a miami csapat egy belvárosi stadiont biztosít. 2014 és 2018 között négy különböző helyszín jött szóba (PortMiami, Museum Park, Little Havana, Overtown), mire sikerült megtalálni az ötödik, végleges megoldást.

A csapat új otthona, a 25 ezer férőhelyes Miami Freedom Park lesz, amely a nemzetközi repülőtér, egy vasút- és egy autóbusz-állomás közelében található. A helyi népszavazáson 60 százalékos támogatottsággal átment a terv, amely egymilliárd dolláros stadionról, szállodáról, nyilvános parkról szól.

Az építkezéseket nehezítette, hogy kiderült, a talaj a vártnál sokkal rosszabb állapotban van: az arzén- és ólomszennyezés meghaladta a törvény által megengedett szintet, így a terület rehabilitációja újabb időveszteséget okozott. A tervek szerint 2022-re már ott fogadhatja ellenfeleit a csapat, addig marad a Fort Lauderdale-i Lockhart-stadion, amelyet felújítottak és átneveztek az Inter Miami CF Stadionra.

A klubnak jelenleg öt tulajdonosa van, David Beckham mellett beszállt a Sprint távközlési cég vezérigazgatója, Marcelo Claure, két kubai-amerikai üzletember, Jorge és José Mas, illetve Szon Maszajosi, a SoftBank japán telekommunikációs cég alapítója

A többi franchise-zal szemben a tulajdonosi kör abban bízik, hogy maga a Brand Beckham óriási szerepet játszik a továbbiakban: nem csupán Miami turizmusa profitál a labdarúgásból, de az angol csillag neve is megmozgatja a szurkolókat, lehetséges befektetőket. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy a Los Angeles-i megérkezése és bemutatkozása előtt 250 ezer, nevével ellátott mezt adtak el.

Latin-amerikai hangulatot ígérnek

Utóbbira lehet is alapozni, egészen elképesztő módon ugyanis az Inter Miaminak folyamatosan nőtt a szurkolóbázisa és alakult több ultracsoportja, pedig március elsejéig nem is játszott hivatalos mérkőzést. De még az U13-as és U14-es csapatok felkészülési meccsein is zászlókkal, dobokkal, transzparensekkel felszerelt emberek jelentek meg, mintha évtizedek óta kiéhezetten vártak volna egy futballcsapatra.

A Vice City 1896 szurkolói már tíz spanyol dalt gyűjtöttek össze a drukkoláshoz, de várják a Southern Legion, a The Siege és a többi szurkolói csoport segítségét is.

Azóta vártunk erre a csapatra, hogy a Miami Fusion megszűnt. Az a célunk, hogy a latin-amerikai stadionok látványát, hangját és hangulatát behozzuk az MLS-be

– idézte BBC Luis C-t, a Vice City 1896 egyik főszurkolóját.

„A szurkolóink számára valami egészen egyedülállót szeretnénk biztosítani. Az Inter Miami nem csak Miami csapata, hanem Dél-Floridáé. A drukkereink szenvedélye és elkötelezettsége az első naptól kezdve plusz hajtóerő volt abban, hogy az álom valósággá váljon” – nyilatkozta az egyik ügyvezető tulajdonos, Jorge Mas.

A szurkolótábor már szerzett is jó pontokat a vezetőedzőnél, Diego Alonso a feburár 23-i, Tampa Bay Rowdies ellen megnyert felkészülési meccs után áradozott a drukkerekről.

Hihetetlen, hogy szurkolóink oly sok kilométert utaztak azért, hogy egy barátságos mérkőzésen szurkoljanak nekünk. Csodálatos. De akkor most képzelje el, milyen lesz az első hazai mérkőzésünkön a hangulat?!

A csapat első edzője nyolcszoros uruguayi válogatott, Copa América-döntős csatár, aki játékosként többek között megfordult a Valencia, az Atlético Madrid, a Racing Santander, a Málaga és a Real Murcia csapataiban, de futballozott a kínai Sanghaj Senhuában is. Később két mexikói csapat, a Pachuca és a Monterrey edzőjeként kétszer is megnyerte a CONCACAF-zóna Bajnokok Ligáját (2017-ben, majd 2019-ben).

Kell egy sztár! De nem levitézlett!

Van mire emlékezni

A floridaiak egykoron már átélték azt, milyen, amikor világklasszisok sora érkezik: a NASL (North American Soccer League) fénykorában, az 1970-80-as években olyan klasszisok játszottak a Fort Lauderdale Strikersben, mint a világbajnok angol kapus, Gordon Banks, a világbajnok német csatár, Gerd Müller, az északír csatárlegenda, George Best, a perui Teófilo Cubillas, a holland Jan van Beveren vagy a chilei Elías Figueroa.

Két éve Beckham még úgy fogalmazott, a Miaminak sztárra van szüksége, ezt várja majd el a város és a szurkolótábor is. Ehhez képest a klub még a három kiemelt státuszú (designated player) helyre is csak két játékost igazolt: de nem hisszük, hogy a fiatal argentin Matias Pellegrini vagy a mexikói Rodolfo Pizarro neve sokat mondana – igaz, utóbbi hazájában elég ismert.

A cél persze az, hogy a harmadik helyre egy igazi ász jöjjön Európából (tavaly augusztusban a spanyol AS azt írta, a Paris Saint-Germain uruguayi válogatott csatára, Edinson Cavani lehet az), de erre várhatóan csak a nyáron, az európai szezon befejezése után kerülhet sor.

David Beckham tehet keresztbe az Atlético Madridnak
Komoly ajánlatra készül az Inter Miami.

Mindannyian tudjuk, hogy Miami milyen jó hely, de nem szeretnénk, ha olyan játékosok érkeznének, akik úgy gondolják, eltöltenek itt még pár évet a karrierjük végén. Olyan labdarúgókat akarunk, akik sikeréhesek, akik játszottak már a legmagasabb szinten, de még mindig nyerni akarnak

– mondta Beckham.

Az Inter Miami így jelenleg javarészt ismeretlenebb játékosokból áll, a 28-as keretben mindössze négyen vannak, akik egyáltalán játszottak Európában. Az egyaránt amerikai válogatott labdarúgók közül Juan Agudelo az Utrechtnél járt (a Stoke igazolta le, de kölcsön is kellett adja, mert nem kapott munkavállalói engedélyt Angliában), a berlini születésű Jerome Kiesewetter a Herthában, a Stuttgartban és a Fortuna Düsseldorfban próbálkozott, Lee Nguyen a PSV és a Randers légiósa volt, míg Luis Robles a Kaiserslauternben és a Karlsruhéban védett.

Fogadási botrány: eltiltották az FC Liverpool korábbi játékosát
Daniel Sturridge információkat szivárogtatott ki az átigazolásával kapcsolatban.

A pletykák több hírességgel is hírbe hozták a klubot. A fogadási szabályok megsértése miatt június 17-ig eltiltott Daniel Sturridge (aki korábban Liverpoolban, legutóbb pedig a török Trabzonsporban játszott) állítólag az egyik kiszemelt, erről még a török sajtó is megemlékezett. A Mundo Deportivo szerint ott köthet ki Luka Modric is, a vb-ezüstérmes horvát sztár ugyanis már nem feltétlen meghatározó ember a Real Madrid jelenlegi rendszerében. De rajtuk és a már említett Cavanin túl olyan neveket is bedobott már a sajtó, mint Luis Suárez, valamint Lionel Messi és Cristiano Ronaldo, bár utóbbi kettő megszerzése a csoda kategória lenne.

Bárki is lesz majd az Inter Miami csúcsigazolása, az biztos, hogy mindenki oda fog figyelni rá és az újonc csapatra.

Kiemelt fotó: Harry How/Getty Images/AFP

Olvasói sztorik