Nemzetközi foci

Kiderült, miért veszti el a meccseit a legyőzhetetlen Liverpool

A tízéves Daragh Curley megkérte Kloppot, hogy ne győzzenek.

Kedves történet járta be a világsajtót az elmúlt hetekben: a tízéves Daragh Curley – a Manchester United szurkolójaként – iskolai fogalmazásban kérte meg Jürgen Klopp edzőt, ne nyerjenek több mérkőzést. A levél eljutott Liverpoolba, a német tréner pedig válaszolt: kedvesen elmondta, világszerte milliók szeretik a csapatát, neki pedig az a dolga, hogy minden tőle telhetőt megtegyen az újabb sikerekért.

„Szerencsédre a múltban vesztettünk meccseket és a jövőben is fogunk, mivel ilyen a futball. Amikor tízéves vagy, azt hiszed, hogy a dolgok mindig olyanok lesznek, mint most, de ha van valami, amit ötvenkét évesen elárulhatok neked, az az, hogy ez biztosan nincs így” – írta a ’Pool trénere, ám aligha sejtette, mennyire (milyen gyorsan) igaza lesz.

A levélváltás óta a Liverpool a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében vereséget szenvedett az Atlético Madrid stadionjában, szombaton pedig a Watford vetett véget az évadbeli bajnoki menetelésének (26-1-0). Vagyis, ha úgy tetszik, nem történt más, mint Kloppék kedveskedtek az ír kisfiúnak…

Kiemelt kép: JUSTIN TALLIS / AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.