Nemzetközi foci

Szoboszlaiéktól senki se várjon bravúrt csütörtökön

Időjárási okok miatt elmarad csütörtök este az RB Salzburg-Eintracht Frankfurt mérkőzés a labdarúgó Európa Liga egyenes kieséses szakaszában.

Európa Liga: kiütötték a Salzburgot, de megbotlott a Manchester United is
Szoboszlaiéknak esélyük sem maradt a visszavágóra, az MU-t a kapusa hozta nehéz helyzetbe.

A visszavágót azért kellett elhalasztani, mert a meteorológiai szolgálat a várható orkán erejű szél miatt riasztást adott ki Salzburg térségére, az előrejelzések szerint akár 120 km/órás lökések is várhatóak, így a szurkolók biztonsága nem garantált.

A két csapat képviselőivel, a helyi hatóságokkal, és az UEFA küldöttjével tartott találkozón a felek úgy döntöttek, hogy elhalasztják a mérkőzést

– nyilatkozta Verena Rainer, a helyi rendőrség szóvivője a Salzburger Nachrichtennek.

A lap azt írta, a péntek azért nem lenne megfelelő a pótlásra, mert akkor mindkét klub hétvégi bajnokiját el kellene halasztani. Ezzel viszont az ausztriai ütemterv káoszba fulladna, hiszen az alapszakaszt március 7-én be kell fejezni. A másik lehetséges időpont jövő szerda, azaz március 4-e: akkor a két csapatnak hazai kupameccsei lennének a LASK, illetve a Werder Bremen ellen, de azok elhalasztása egyszerűbb lehet.

Később a két klub, az európai szövetség (UEFA), valamint a város képviselőinek részvételével megtartott egyeztetésen mégis az a döntés született, hogy a meccset pénteken 18 órakor pótolják.

A nyolcaddöntőbe jutásért zajló párharc múlt csütörtöki, első mérkőzését az Eintracht Frankfurt 4-1-re megnyerte a magyar válogatott Szoboszlai Dominik csapata ellen.

Kiemelt fotó: JOE KLAMAR / AFP

Olvasói sztorik