Nemzetközi foci

Conte: a naivitásunk okozta a vesztünket

Az Inter mestere szerint elkerülhető gólokat kapott a csapata.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Lazio nyerte az Inter elleni vasárnapi rangadót. A milánóiak hiába szereztek vezetést, a rómaiak fordítani tudtak, így ők tapadnak a listavezető Juventusra. Az összecsapás után a két tréner értékelte a látottakat.

Nem vagyok elégedett az eredménnyel és azzal, ahogyan kaptuk a két gólt. Kiegyensúlyozott meccs volt, egy olyan, ahol az apró részletek döntenek. Elveszítettük a koncentrációt, elkerülhető gólokat kaptunk. Folyamatosan fejlődnünk kell, hogy nyugodtak tudjunk maradni az ilyen típusú helyzetekben. Nem ez volt az első olyan mérkőzés, amikor vezettünk, de kikaptunk. Ez történt a Barcelona és a Dortmund ellen. Folytatnunk kell a munkát anélkül, hogy elveszítsük a hitünket az általunk végzett munkában

–       mondta Antonio Conte, az Inter mestere a Skynak.

Nagyon boldogok vagyunk, ez egy gyönyörű este volt. Egy nagyon erős ellenfelet tudtunk legyőzni. Most kiélvezzük a 24 órás pihenést, keddtől viszont már a Genoa elleni mérkőzésre fókuszálunk

–       fogalmazott Simone Inzaghi, a Lazio trénere.

Kiemelt kép: Filippo MONTEFORTE / AFP

Olvasói sztorik