Nemzetközi foci

Iker Casillas is pályázik a spanyol szövetség elnöki posztjára

Tényleg elindul a székért.

Iker Casillas bejelentette, hogy versenybe száll a Spanyol Labdarúgó Szövetség (RFEF) elnöki posztjáért – jelezte az MTI. A világ- és Európa-bajnok kapus hétfőn a Twitter-oldalán erősítette meg azokat a spanyol sajtóértesüléseket, melyek szerint érdekli őt az RFEF vezetése.

A 38 éves futballista jelenleg az FC Porto játékosa, és most azt írta, szándékáról már tájékoztatta a portugál klub elnökét.

A kapust néhány hete rendszeresen emlegetik a jelenlegi elnök Luis Rubiales lehetséges kihívójaként. Utóbbi folyamatos vitában áll a profi liga elnökével, Javier Tebasszal, miközben a vezetői tevékenységét bírálják. A sajtóban a szövetségi elnöki pozícióval összefüggésben Mariano Rajoy volt kormányfő neve is felbukkant.

A tisztújító közgyűlésre normál menetben a második félévben, a tokiói játékok után kerülne sor, de az elnökség a júniusi, júliusi Európa-bajnokság miatt az első félévre szeretné előrehozni.

Iker Casillas a Real Madrid akadémiáján nevelkedett, pályafutása nagy részét a spanyol fővárosban töltötte: 1999 és 2015 között 725 mérkőzésen lépett pályára, öt bajnoki cím és három Bajnokok Ligája-diadal részese volt. Ezenkívül a spanyol Szuperkupát négyszer, a Király Kupát és az európai Szuperkupát kétszer-kétszer hódította el. Nála többször csak Raúl öltötte magára a Real mezét (741). A kapus 2015 nyarán igazolt az FC Portóhoz, amellyel tavalyelőtt bajnok volt, szerződése 2021 nyaráig szól. Tavaly május 1-jén szívrohamot kapott, de nem jelentette be visszavonulását, novemberben pedig ismét edzésbe állt. A spanyol válogatottban 167-szer lépett pályára, 2008-ban és 2012-ben Európa-, 2010-ben pedig világbajnokságot nyert a nemzeti együttessel.

Kiemelt kép: Oscar Gonzalez/NurPhoto/AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik