Nemzetközi foci

Luka Jovics: Küzdök, de siker nélkül

A Real Madrid támadóját sok kritika éri hazájában, de úgy véli, van akkora tehetség, mint ami ehhez a szinthez kell.

A Real Madrid csatára, Luka Jovics 2019 júliusában igazolt Spanyolországba. Az első félév azonban nem a tervek szerint alakult: csupán egy gólt szerzett, összesen 748 perc jutott neki a LaLigában.

Őszintén szólva nem vagyok elégedett a szezonban nyújtott teljesítményemmel, mert tudom, hogy fejlődhetek. Néha nézek videókat a tavalyi mérkőzéseimről, és azon agyalok, mi romlott el. Mind tudjuk, hogy a Real Madrid egy hatalmas klub és még a tapasztalt játékosoknak is nehéz beilleszkedniük. Nagy a nyomás, jelenleg is küzdök, de siker nélkül. Remélem, változni fog a helyzet

– nyilatkozta Jovics a Sports Afternoon with Kristina című YouTube-csatornán.

A 22 éves játékos az interjúban kitért a Szerbiában megfogalmazott kritikákra is:

Továbbra is úgy érzem, hogy a hazámban negatívan ítélik meg a Real Madridban töltött időszakomat. De meg vagyok róla győződve, hogy azért vagyok a Real Madridnál, mert megvan hozzá a tehetségem

– jelentette ki.

A Real edzője, Zinédine Zidane bízik a fiatal támadóban, több alkalommal is kiállt mellette.

Ő jelenti a jövőt. Meg kell nyugodnia. Ő egy olyan srác, aki sokat szeretne tanulni. Nagyon jó játékos, aki a jövőben szórni fogja a gólokat

– nyilatkozta a francia edző.

 

Kiemelt kép: JOSE JORDAN / AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik