Nemzetközi foci

Ilyen debütálásra senki sem számított Dortmundban

Korábban a témában:

A hét közepén még azt mondta Lucien Favre, a Borussia Dortmund edzője, hogy fogalma nincs, pályára küldheti-e a csapat új szerzeményét, Erling Braut Haalandot, a norvég játékos ugyanis decemberben alig edzett, és az edzőtábor nagy részét is kihagyta.

Az Augsburg elleni, idegenbeli bajnokin így senki sem lepett meg, hogy a norvég csodacsatár (aki az RB Salzburg színeiben 22 mérkőzésen 28-szor volt eredményes a szezonban) csak a kispadon kapott helyet, és nézhette elkerekedett szemmel, hogy a hazaiak az első félidőben megszerezték a vezetést: a 34. percben egy szép kontra végén Florian Niederlechner talált be (1-0).

A szünet után azonnal növelte előnyét az Augsburg, Marco Richter 25 méterről lőtte ki a kapu jobb oldalát (2-0).

A 49. percben Julian Brandt szépített (2-1).

… azonban az 55. percben ismét Niederlechner érkezett, és közelről kettőre növelte a hazaiak előnyét (3-1).

Favre ekkor döntött, és a lengyel Lukasz Piszczek helyére beküldte Haalandot, akinek három perc kellett ahhoz, hogy a német Bundesligában is eredményes legyen (3-2).

Két perc múlva Jadon Sancho lépett ki a védők közül, kicselezte a kapust is (3-3).

A 70. percben egy sakk-matt ziccert Haaland váltott gólra, már a Dortmundnál volt az előny (3-4).

És még mindig nem volt vége a gálának, a 79. percben a norvég megszerezte a harmadik találatát is (3-5).

Szalai Ádám együttese a Mainz saját közönség előtt kikapott a Sallai Rolandot foglalkoztató Freiburgtól. Előbbi a 73. percben csereként lépett pályára, utóbbi nem kapott lehetőséget.

Bundesliga, 18. forduló

Augsburg–Borussia Dortmund 3-5 (2-0)
gól: Niederlechner (34., 55.), Richter (46.), illetve Brandt (49.), Haaland (59., 70., 79.), Sancho (61.)

 

Fortuna Düsseldorf–Werder Bremen 0-1 (0-0)
gól: Kastenmeier (67., öngól)

 

Hoffenheim–Eintracht Frankfurt 1-2 (0-1)
gól: Sztafilídisz (48.), illetve Dost (18.), Chandler (62.)

 

Köln–Wolfsburg 3-1 (2-0)
gól: Córdoba (22., 45.), Hector (62.), illetve Steffen 66.)

 

Mainz–Freiburg 1-2 (0-2)
gól: Mateta (82.9, illetve Kvon Csang Hun (28.), Petersen (41.)

 

RB Leipzig–Union Berlin 3-1 (0-1)
gól: Werner (51., 83.), Sabitzer (57.), illetve Bülter (10.)

Kiemelt fotó: STEFAN PUCHNER / DPA / dpa Picture-Alliance

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.