Nemzetközi foci

50 milliós játékos Mourinho első igazolása a Tottenhamnél

A Tottenham bejelentette, hogy 18 hónapra kölcsönvette a Benficától Gedson Fernandest. A portugál középpályásra kivásárlási opciója is van a londoni klubnak a Sky Sports szerint,

50 millió euróért végleg a Spursé lehet, ha beválik.

Fernandesért sorban álltak a topbajnokságok csapatai, Angliából a Chelsea és a West Ham is vitte volna, de ajánlatot tett érte az Olympique Lyon és az AC Milan is.

A 21 éves játékos kétszeres portugál válogatott, a Benficában 53 meccse volt és három gólt szerzett. Volt már portugál bajnok, az U17-es válogatottal pedig Európa-bajnoki címet nyert, a torna csapatába is beválasztották 2016-ban. A mostani szezon elején volt egy komoly sérülése, két hónapot hagyott ki lábtörés miatt, emiatt egyelőre 13 mérkőzésen játszott az idényben – közte hét bajnokin –, ezeken egy gólpassza volt.

A Tottenham középpályája eléggé foghíjassá vált, Tanguy Ndombele és Moussa Sissoko sérült, Eric Dier formán kívül van, így például a Liverpool ellen Christian Eriksen játszott a középpálya közepén vészmegoldásként.

Kiemelt kép: Carlos Palma/NurPhoto via Getty Images

Olvasói sztorik