Nemzetközi foci sport

A Sporting jobbulást kívánt, de nem halaszt meccset az influenza miatt

A Vitória keretének kilencven százaléka kidőlt.

Helyi beszámolók, illetve a klubok közleményei szerint meg lesz tartva a szombati Vitória Setúbal–Sporting portugál bajnoki, annak ellenére is, hogy a házigazda felnőtt játékoskeretének kilencven százaléka kidőlt az influenzajárványban.

A házigazda ugyan kérte, hogy halasszák el a meccset, de ebbe a vendégek nem mentek bele. A Sporting indokként a sűrű versenynaptárra hivatkozott, illetve arra, hogy a pótmérkőzés időpontjának olyan időszakot jelöltek meg, amikor nem csak a hazai sorozatokban, hanem az európai kupaporondon is jelenése van a csapatnak.

Hozzáteszik azt is, a szombati mérkőzésig még két nap van, ennyi idő alatt remélhetőleg több játékos is kiheveri betegségét és bevethető lesz.

Kiemelt kép: Paulo Nascimento/DPI/NurPhoto/AFP

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.