Nemzetközi foci

A nap, amikor egymásnak feszül José Mourinho és Jürgen Klopp

Londonban folytatná a menetelést a bajnoki címvédő, a portugálnak lesz ehhez egy-két szava.

Az éllovas Liverpool a tabellán hatodik helyen álló Tottenham Hotspur vendégeként lép pályára szombaton az angol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának rangadóján.

A bajnokságban több mint egy éve veretlen liverpooliak menetelése – akik 2-0-ra verték a Tottenhamet a tavalyi Bajnokok Ligája-döntőben – a klubvilágbajnoki cím decemberi elhódítását követően is tart: úgy nyerték meg mind a négy tétmérkőzésüket, hogy gólt sem kaptak. A Tottenham ebben az időszakban öt találkozót játszott: egy győzelem mellett két döntetlen és két vereség a mutatója.

John Aldridge szakértő – volt liverpooli játékos – elemző cikkében kiemelte: amíg a Tottenham korábbi edzője, a menesztett Mauricio Pochettino irányítása alatt a csapat mindig nyílt játékra törekedett, addig José Mourinhóval sokkal taktikusabbá vált. Hangsúlyozta: a portugál trénert minden bizonnyal fokozott óvatosságra inti a Liverpool lehengerlő játéka és formája, ezért átengedi a kezdeményezést a favoritnak. Viszont a sérült Harry Kane hiányában is komolyan kell venni a Tottenhamet, amely csapatkapitány nélkül is erős maradt, és feltehetően fűti a bizonyítási vágy, hogy megállítsa a szárnyaló Liverpoolt – írja beharangozójában az MTI.

A két szakember egymás elleni mutatóját tekintve a liverpooliak német edzője, Jürgen Klopp eredményesebb, hiszen tíz összecsapásból csak kétszer kapott ki a portugál tréner aktuális csapatától. Legutóbb 2018 decemberében találkoztak egymással, amikor a Liverpool a Anfielden 3-1-re legyőzte a Mourinho vezette Manchester Unitedot. A találkozón a liverpooli szurkolók ugyan kórusban kérlelték – erősen ironikus felhanggal – az MU vezetőit, hogy ne küldjék el Mourinhót, két nappal később mégis szerződést bontottak vele.

Kiemelt fotó: Oli SCARFF / AFP

Olvasói sztorik