Nemzetközi foci

Az évtized legrosszabb igazolása is a Barcelonáé?

Sajtóértesülések szerint a katalánok tavaly Haaland helyett választották Boatenget.

A spanyol AS azt írja, az FC Barcelona már az előző szezon téli átigazolási időszakában leigazolhatta volna az egy hete a Borussia Dortmundnál kikötött Erling Haalandot, azonban a vezetők akkor Kevin-Prince Boatenget választották.

A lap szerint utóbbi játékos mellett szólt, hogy sokkal tapasztaltabb, mint a most is még csak 19 éves norvég szupertehetség, így úgy látták, nagyobb hasznára lehet a csapatnak a ghánai válogatott támadó. Aki végül négy tétmeccset kapott a tavasz során, majd visszatért Olaszországba, hogy aláírjon a Fiorentinához.

Haaland tavaly januárban csatlakozott az osztrák Red Bull Salzburghoz – a Moldétól érkezett, a két klub viszont már 2018 nyarán megállapodott a játékos átigazolásában –, ahol rögtön gólokkal hívta fel magára a figyelmet. Ősszel már a Juventusszal, a Manchester Uniteddel és a Liverpoollal is szóba hozták, végül a Borussia Dortmundhoz írt alá.

Kiemelt kép: Joe Klamar/AFP

Olvasói sztorik