Nemzetközi foci sport

Ronaldo a leggyengébb évét zárta ebben az évtizedben

Pár nap múlva nem csak 2019-től köszönünk el, hanem a 2010-es évektől is, úgyhogy tele van az internet az évtizedet összegző cikkekkel, statisztikákkal.

Cristiano Ronaldo nem panaszkodhat az elmúlt évtizedére, hiszen a 2010-es években nyert négy Aranylabdát, négy BL-t, három bajnoki címet, három európai Aranycipőt, a portugál válogatottal pedig volt Európa-bajnok és Nemzetek Ligája-győztes is.

A 2019-es éve viszont nem úgy sikerült, ahogy azt megszokhatta, legalábbis a gólokat tekintve kicsit szerényebb teljesítményt nyújtott, mint a korábbi években.

Ronaldo ebben a naptári évben 25 gólt szerzett klubjában, a Juventusban, a válogatottban pedig 14 alkalommal volt eredményes. Ez annyi, mint 39 gól, és a most véget érő évtizedben ez a leggyengébb termése.

Az elmúlt években megfigyelhető egy csökkenő tendencia nála, 2013-ban még 69 góllal zárt, 2014-ben 61-gyel, 2015-ben 57-tel, 2016-ban 55-tel, 2017-ben 53-mal, tavaly 49-cel, idén pedig pont egy tízessel szerzett kevesebbet.

A 2019-es év gólkirálya Robert Lewandowski lett, aki a Bayern Münchenben és lengyel válogatottban összesen 54 gólt jegyzett.

A második helyen a hatodik Aranylabdáját begyűjtő Lionel Messi végzett 50 góllal, Kylian Mbappé (PSG, francia válogatott) 44, Raheem Sterling (Manchester City, angol válogatott) 41 alkalommal szomorította a kapusokat, utóbbi az ünnepi angol fordulók alatt még növelheti a góljai számát.

Az első ötbe még az izraeli Eran Zahavi fért be, aki az Eb-selejtezőkön tizenegy találatot szerzett, klubjában, a kínai Guangzhou R&F-ben pdig huszonkilencet, így eggyel előzte meg Ronaldót.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.