Miközben a hold halványan világított az égen, december 24-én kora este Frederick W. Heath brit közlegény szomorúbb volt, mint bármely más nap. Csak a nedves csizmák nyikorgását hallhatta, időnként suttogva parancsot kapott, a keze megfáradt a hidegtől.
Az árok falának támaszkodott, és miközben tőle mintegy kétszáz méterre a német katonák ugyanezt tették a sírhalmokra hasonlító földkupacok mögött kuporogva, az otthonára gondolt, a karácsonyi fényekre, amelyek megvilágították a meleg szobát. A gondolataiban hallotta a karácsonyi énekeket, és azon tűnődött, miért van ott, a frontvonalban.
„Még mindig néztem magam elé és álmodoztam, amikor fényt láttam felvillanni. A napszak ezen óráiban nagyon ritka volt ez, most mégis azt láttam, hogy a német oldalon egyre több fény gyullad ki. Aztán közelről hallottam egy hangot.
Feszülten figyeltem, amikor egy háborúban szokatlan üdvözlet ütötte meg a füleinket: »Angol katona, angol katona, kellemes karácsonyt, boldog karácsonyt!«
– írta Frederick W. Heath, akinek levelét 1915. január 9-én közölte a The North Mail újság.
„Ezt követően a harsány hangok folytatták: »Gyere ki, angol katona; gyere ki hozzánk!« Óvatosak voltunk, és nem válaszoltunk, a tisztek árulástól félve elrendelték, hogy csendben kell maradnunk. De az árkunkban innen-onnan hallottuk az embereket, akik válaszoltak az ellenség karácsonyi üdvözletére. Hiszen hogyan tudtunk volna ellenállni annak, hogy boldog karácsonyt kívánjunk egymásnak, annak ellenére, hogy közvetlenül utána egymás torkának ugrunk. Tehát folytattuk a beszélgetést a németekkel, miközben kezünk készen állt arra, hogy ha kell, használjuk a puskáinkat.”
Vér és béke, ellenség és testvériség – a háború legcsodálatosabb paradoxona.
Heath leírása szerint a fegyverszünet másnap is tartott, ahogy hajnalodott, a felek a lövészárkok között félúton találkoztak. „A karácsony a legkeserűbb ellenséget baráttá tette.”
Futballoztak – vagy mégsem?
A korabeli híradások pontosságát nehéz ellenőrizni, de a közös karácsonyi éneklés és barátkozás mellett elterjedt a hír, hogy a felek még futballmérkőzést is játszottak egymással. Vajon valóban ez történt?
A christmastruce.co.uk oldal megpróbált összeszedni néhány korabeli újságcikket, alátámasztandó a sport mindent legyőző erejét.
„Nagyon érdekes levelet küldött egy boltoni postai alkalmazott, J.A. Farrell, amelyben azt írta, délután egy labdarúgó-mérkőzés zajlott a lövészárkok között, az ellenség szeme láttára” – írta a Bolton Chronicle 1915. január 2-án. De az nem derült ki Farrell leveléből, hogy ebben csak a szövetséges katonák, vagy esetleg a németek is részt vettek.
Akadtak olyan források, amelyek arról számoltak be, hogy a felek szerettek volna játszani, de ez meghiúsult a labda hiánya, vagy a felettesek tiltása miatt.
A Rugby Advertiser 1915. január 16-i száma egy bizonyos Walter Cooke leveléből idézett, aki köszönőlevelében (amelyben a szilvapudingért és a sok jó karácsonyi dolgok miatt hálálkodott) azt írta:
Futballozni akartak, de ez végül meghiúsult. A felek azonban megtartották a szavukat, és karácsony első és második napján is fegyverszünetet hirdettek.
A 3-2-es eredmény a legvalószínűbb
A The Times január elsejei száma egy őrnagyot idézett, aki szerint egy brit ezred megmérkőzött egy német ezreddel, és 3-2-es vereséget szenvedett.
Kérdés, hogy a tiszt szemtanúja volt a történteknek vagy hallomás útján adta tovább az esetet. Malcolm Brown és Shirley Seaton 1984-ben írt könyve (Christmas Truce: The Western Front December 1914) arról számolt be, hogy német forrásokban is felbukkant egy hasonló eset, egy karácsonyi futballmérkőzés 3-2-es eredménnyel. A két mérkőzés azonban nem lehetett ugyanaz, az érintett egységeket nemcsak földrajzi távolság, de a franciaországi Lys folyó is elválasztotta egymástól.
Chris Baker, a The Truce: The Day the War Stopped (Fegyverszünet: a nap, amikor megállt a háború) című könyv szerzője bár szkeptikus, de arra a következtetésre jutott, hogy a kevés bizonyíték ellenére szervezett mérkőzés valószínűbb helye inkább a belga Mesen falu közelében volt:
Fagyott talajon, játékvezető nélkül
Ennek ellentmond, hogy a Smithsonian Intézet magazinjában megjelent írás szerint a 134. szász gyalogsági ezred is részt vett egy ilyen futballmérkőzésen.
„A köd lassan felszállt, és azt láttam, ahogy a német és a skót katonák kijöttek az árokból. Megragadtam a távcsövet, és néztem a hihetetlen látványt, ahogyan katonáink cigarettát, spenótot és csokoládét cseréltek az ellenséggel. Később egy skót katona jelent meg egy labdával, és néhány perccel később valódi labdarúgó-mérkőzés kezdődött. A skótok furcsa sapkáikkal jelölték ki a kapujukat, mi ugyanezt tettük a miénkkel is. Nem volt könnyű játszani a fagyott talajon, de szigorúan betartva a szabályokat folytattuk, annak ellenére, hogy csak egy óránk volt, és nem volt játékvezetőnk” – mesélte egy hatvanas években adott interjúban Johannes Niemann hadnagy.
A kiemelt fotón a karácsonyi fegyverszünetre és a labdarúgó-mérkőzésre emlékezve a liverpooli Szent Lukács-templomnál emelt szobor látható. Andrew Edwards alkotásán egy brit és egy német katona üdvözli egymást (AFP / PAUL ELLIS)
