NB II

Továbbra is a bennmaradás a cél Ajkán, de már Artner nélkül

A szakvezető távozásáról már korábban is szó esett, most viszont tényleg elköszönt a klubtól.

Az F.C. Ajka Kft tulajdonosai, valamint ügyvezetése az alábbi közleményben tájékoztatja a sajtót, valamint a közvéleményt:

– Artner Tamás szakmai igazgatót a 2016. január 1-én megkötött szerződésében rögzített munkavégzése alól hétfői hatállyal felmenti.

– Felek megegyeztek abban, hogy a szakmai igazgató 2017. június 30-ig szóló szerződéses kötöttségét közös megegyezéssel bontják fel, az általa előzőleg sajtóban is lenyilatkozott, sikertelen szereplés miatt érzett személyes felelőssége okán.

– A vezetés Haraszti Gergely pályaedzőt a következő bajnoki mérkőzésre való felkészítéssel megbízza, a vezetőedzői státusz betöltéséről később intézkedik.

– A sportszervezet vezetése továbbra is az NB II-es bajnokságban való bennmaradást tűzi ki a csapat elé elérendő célként, amihez kéri a szurkolók támogatását, közreműködését.

Olvasói sztorik