Nemzetközi foci

Firmino zseniális villanásával nyerte meg a klubvébét a Liverpool

A Liverpol már az első percben gólt szerezhetett volna a klubvilágbajnokság döntőjében a Flamengo ellen, de Firmino a kapu fölé vágta a labdát. Aztán egy újabb védők mögé lőtt labdára Szalah rajtolt rá, hogy aztán előkészítsen Manénak, aki szintén nem célzott pontosan. A két csapat nem kényeztetett el minket az első félidőben, amelyben összesen egy kapura lövést jegyezhettünk fel.

A második félidő ugyanúgy kezdődött, mint az első, Firmino-helyzettel: a brazil csatár gyönyörűen osztott ki egy esernyőt a védőnek, de ballal kicsit eltörte a labdát, ami a jobb kapufát találta el.

A Liverpool kapusa, Alisson az első komolyabb védést Gabriel Barbosa lövésénél mutatta be, a másik oldalon pedig Diego Alves tolta fölé Henderson ígéretes próbálkozását.

A rendes játékidő hosszabbításában Mané lépett ki ziccerben, de nem találta el a kaput, a bíró azonban elsőre büntetőt ítélt, mert a Pool-csatár mögött becsúszó Rafinha eltalálta a lendülő lábat. Aztán a videózás után úgy döntött a bíró, hogy sem tizenegyest, sem szabadrúgást nem ítél.

Így aztán jöhetett a 2×15 perces hosszabbítás, amelyben Firmino a harmadik helyzetét már belőtte: Henderson ugratta ki pazar labdával Manét, aki a támadáshoz felzárkózó brazilhoz passzolt, ő pedig egy lövőcsellel a kapust és egy védőt is leültetett, majd a hálóba lőtt.

A 119. percben megvolt az esélye a Flamengónak, hogy a tizenegyesekre maradjon a döntés, de Lincoln 10 méterről az égbe lőtte a labdát. Maradt az 1-0, így a Liverpool története során először nyerte meg a klubvilágbajnokságot. Ráadásul annak is örülhet Jürgen Klopp és csapata, hogy az otthoni üldözői rangadóján az nyert, amelyik távolabb volt tőle a tabellán.

Rangadót nyert a Manchester City, de ezzel is a Liverpool járt jól
Vardy most is meglőtte a szokásos gólját, de a City végig nagy fölényben játszott.

A brozmeccset a mexikói Monterrey nyerte,

Két 11-est kivédett, egyet belőtt a klub-vb bronzmeccsének hőse
A mexikói Monterrey térhet haza bronzéremmel a tornáról.

Eredmény, klubvilágbajnokság, döntő:

Liverpool (angol) – Flamengo (brazil) 1-0 (0-0, 0-0, 1-0)
gól: Firmino (99.)

 

Monterrey (mexikói) – al-Hilal (szaúdi) 2-2 (0-1) – 11-esekkel: 4-3
gól: A. González (55.), Meza (60.), illetve Carlos Eduardo (35.), Gomis (66.)

Kiemelt kép: Giuseppe CACACE / AFP

Olvasói sztorik