Nemzetközi foci

Emery Liverpoolban köthet ki, aminek az Arsenalnál nagyon örülnének

Ugyanis ezért kompenzáció járna a klubnak.

Bő egy évig irányította az angol Premier League-ben szereplő Arsenalt Unai Emery, akinek november végén köszönte meg a munkát a klub – hét nyeretlen meccsből álló sorozatot elégelt meg a vezetőség, ezt követően búcsúztak el a menedzsertől.

Helyi sajtóhírek szerint a spanyol szakember nem marad sokáig munka nélkül, a nemrég szintén edzőt váltó Everton ugyanis bejelentkezett a szakembernél. A The Telegraph szerint a liverpooli kékeknél továbbra is Vitor Pereira a fő jelölt, de immár Emery is képbe került – azonban utóbbi szakemberért még az Arsenalnak is fizetni kellene, ugyanis távozásakor vállalta, hogy bizonyos időn belül nem áll munkába az angol élvonalban.

Az Everton kispadjával hozták szóba David Moyest is, sőt Mauricio Pochettino és Carlo Ancelotti nevét is emlegetik, míg a Chelsea elleni meccsen a Bayerntől menesztett Niko Kovacot vélték felfedezni a lelátón – utóbbi szakvezetőt szintén hétfőn az Arsenallal is szóba hozták.

Kiemelt kép: Daniel Leal-Olivas/AFP

Olvasói sztorik