Nemzetközi foci

Karim Benzemát mégis kihallgatják a szexvideós zsarolás ügyében

Újra napirendre került Karim Benzema bűnügyi tárgyalása a francia bíróságon. A Real Madrid csatárát még 2015-ben vették őrizetbe a helyi hatóságok, mivel állítólag bűntárs volt válogatottbeli csapattársa, Mathieu Valbuena megzsarolásában.

Megvan a bizonyíték, így zsaroltak Benzemáék a szexvideós ügyben
A válogatott edzőtáborában rögzítették a felvételt, amelyen a futballista a zsarolást kieszelő barátjával beszél.

Állítólag Valbuenát egy ismeretlen hívta föl és közölte vele, hogy egy kompromittáló szexvideó fog napvilágot látni, hacsak nem fizet 150 ezer eurót. Benzemát kihallgatták és a versailles-i bíróság vád alá is helyezte, ráadásul Valbuena is ellene vallott, sőt egyértelműen vádolta a Real Madrid játékosát. Benzema azóta sem került be a francia válogatottba,

Az ügy azóta számtalan fellebbezés áldozata lett, Benzema ügyvédei megpróbálták szőnyeg alá söpörni az egész történetet azzal, hogy a rendőri eljárást támadták. A francia legfelsőbb bíróság úgy határozott, hogy igenis lesz tárgyalás.

Arról egyelőre nincs hír, hogy mikor esedékes Benzema meghallgatása, akinek így meg kell védenie az igazát Valbuena ellen.

Kiemelt kép: Quality Sport Images/Getty Images

Olvasói sztorik