Nemzetközi foci

Két olasz csapat is kitiltotta a rasszista címlappal előrukkoló újságot

Óriási balhé robbant ki Olaszországban, miután az egyik népszerű sportnapilap, a Corrierre dello Sport viccesnek szánt címlapja csúnyán rasszistára sikerült: Romelu Lukakunak (Inter) és Chris Smallingnak (Roma) fotója fölé a világszerte népszerű kereskedelmi akció nevével, a Black Friday (Fekete Péntek) felirattal jelent meg.

„Black Friday”: óriási botrány az olasz sportnapilap címlapja körül
Felettébb szerencsétlenül harangozták be a pénteki Inter–Roma rangadót.

Az AS Roma vezetősége nem is habozott sokáig, azonnal reagált és közleményben tudatta, hogy az AC Milannal karöltve kitiltják a lapot a klubból.

A Corriere dello Sport munkatársai idén nem léphetnek be az edzőközpontjainkba, játékosaink nem vesznek részt semmilyen médiatevékenységben, amely a lappal összefüggésbe hozható. Teljesen elkötelezettek vagyunk, hogy legyőzzük a rasszizmust

– áll az AS Roma hivatalos közleményében.

Olaszországban állandó problémát jelentenek a rasszista megnyilvánulások a futballmérkőzéseken, szeptemberben éppen Lukakut érte ilyen inzultus, amikor az Internazionale Cagliariban lépett pályára. A bajnokság kapcsán állandó téma, mit lehet tenni és a jelek szerint a Roma és a Milan úgy döntött, ezt.

Az Inter-Roma rangadót péntek este háromnegyed kilenckor játsszák.

Kiemelt kép: Giuseppe Maffia/NurPhoto via Getty Images

Olvasói sztorik