Nemzetközi foci

Az angol élvonal sereghajtója 14 forduló alatt már a második edzőt rúgja ki

Mindössze 85 nap után kirúgták Quique Sanchez Florest a Watford éléről. A Premier League utolsó helyezettjének edzője kereken tíz bajnokin irányíthatta a csapatot, ám a szombati, Southampton elleni kiesési rangadón is kikapott 2-1-re, ezért kirúgták.

Flores egyetlen meccset nyert csapatával a Norwich ellen és ezzel elmozdult az utolsó helyről november nyolcadikán, de a spanyol szakember érdemei itt véget is értek. Mivel Javi Garciától vette át idény közben az együttest,

mindössze 14 forduló után már a harmadik vezetőedzőjét nevezi majd ki a Watford.

A Sky Sport értesülései szerint a korábban Brightont és Newcastle-t irányító Chris Hughton lehet a befutó. Akárkit is neveznek majd ki, vért fog izzadni, mert a harmadik helyen álló Leicester City mellett a Crystal Palace, a veretlen Liverpool és a Manchester United lesz a következő négy ellenfél.

Kiemelt kép: Robbie Jay Barratt – AMA/Getty Images

Olvasói sztorik