Nemzetközi foci

Az Aranylabda-esélyes góljaival nőtt 11 pontra a Liverpool előnye

A Manchester City Newcastle elleni pontvesztésével óriási esélyt kapott a listavezető Liverpool, amely a Brightont fogadta a Premier League 14. fordulójában.

A Pool nem is tétlenkedett, és már az első félidőben eldöntötte a meccset a Trent Alexander-Arnold, Virgil van Dijk páros főszereplésével. A jobbhátvéd előbb szabadrúgásból,

majd szögletből csavart az Aranylabdára jelölt holland belső védő fejére, aki mindkétszer tökéletesen bólintott.

A simának tűnő meccs aztán izgalmas lett a végére, mert Alissont egy 16-oson kívüli kezezés miatt kiállították, a Brighton pedig hamar kihasználta az emberelőnyt, a csereként beállt Adriánt Lewis Dunk avatta fel egy gyorsan elvégzett szabadrúgásból.

A Liverpool végül megőrizte az előnyét, így 11 pont az előnye a Manchester City és a Leicester előtt, igaz, utóbbi még három pontot lefaraghat belőle, ha vasárnap nyer az Everton ellen.

Folytatta remek sorozatát a Tottenham, amely José Mourinho érkezése óta harmadik meccsét is behúzta. Dele Alli nagyon felpörgött, mióta Mourinho osztogatja neki a tanácsokat a meccsek előtt, már az Olympiakosz elleni BL-meccsen is eredményes volt, most pedig duplázott a Bournemouth ellen. Az első góljánál Szon Hung Mint lehet dicsérni, aki egy tökéletes levétellel adott gólpasszt Allinak,

aztán a másodiknál a támadó középpályás is megmutatta, hogyan kell megszelídíteni egy előreívelt labdát úgy, hogy abból ziccer legyen.

A Spurs harmadik gólját Moussa Sissoko szerezte, aki 2017 szeptembere óta először volt eredményes a PL-ben. A Bournemouth Harry Wilson révén 3-2-re ugyan feljött, de az egyenlítés már nem jött össze a vendégeknek.

Hazai pályán kapott ki a Chelsea, amelyet a West Ham tréfált meg. A West Ham hétmecces nyeretlenségi sorozatot tört meg Aaron Cresswell góljával, de a győzelemhez kellett a PL-ben most debütáló kapus, David Martin kiváló teljesítménye is. A West Ham 17 év után győzött a Chelsea otthonában.

Premier League, 14. forduló, szombati mérkőzések

Newcastle United–Manchester City 2-2 (1-1)
Burnley–Crystal Palace 0-2 (0-1)
Chelsea–West Ham United 0-1 (0-0)
FC Liverpool–Brighton and Hove 2-1 (2-0)
Tottenham Hotspur–Bournemouth 3-2 (1-0)
Southampton–Watford 2-1 (0-1)

Kiemelt kép: Paul Ellis / AFP

Olvasói sztorik