Nemzetközi foci bajnokok ligája

A Real–PSG új szintre emelte a bizarr VAR-háborút

Courtois-t kiállították, aztán mégsem; Lewandowski képtelen visszavenni a tempóból.

Egészen ritkán látható jelenetek zárták a Real Madrid–PSG Bajnokok Ligája-ütközet első félidejét. Az addig óriási fölényben futballozó spanyol sztárcsapat bajba került, ugyanis Artur Dias játékvezető piros lapot mutatott fel Thibaut Courtois kapusnak, és az ember már a párizsi tizenegyest várta, amikor kiderült, stornó minden: a videóbíró kiszúrt egy korábbi, PSG-futballista által elkövetett szabálytalanságot.

Különös jelenetek Madridban

A második félidőben is pörögtek az események. Karim Benzema második találata már-már azt jelentette, hogy a Real visszavág a párizsi kiütésért, ám a PSG nem törődött bele a vereségbe, és Kylian Mbappé, illetve Pablo Sarabia találatával egyenlített.

Londonban gyorsan bajba került a José Mourinho irányította Tottenham, ugyanis az eddigi pofozógép Olympiakosz szűk húsz perc elteltével kétgólos előnyt harcolt ki. A Spurs természetesen nem hagyta annyiban a dolgot, még az első játékrészben szépített, majd a gólgyáros Harry Kane révén az ötvenedik percben egalizált. A folytatás az angol elképzelések szerint alakult, a Mourinho-fiúk 4–2-re diadalmaskodtak.

Rangadót rendeztek a D-jelű négyesben: a Juventus Paulo Dybala találatával szerzett vezetést, és az Atleti erejéből nem futotta válaszra (1–0).

A BL-ben eddig is káprázatosan futballozó Bayern München Belgrádban sem lassított: Robert Lewandowski negyedóra alatt szerzett négy (!!!) góljával 6–0-ra verte a szerb Czvena zvezdát. Egészen elképesztő a bajorok mérlege: öt meccs, öt győzelem, 21–4-es gólkülönbség.

Kiemelt kép: GABRIEL BOUYS / AFP

Bajnokok Ligája, csoportkör, 5. forduló

A-csoport

Galatasaray–FC Bruges 1–1 (1–0)

Gólszerző: Büyük (11.), ill. Diatta (90+2.)

Kiállítva: Mata (90+3.), Diatta (90+3.)

Real Madrid–Paris Saint-Germain 2–2 (1–0)

Gólszerző: Benzema (17., 79.), ill. Mbappé (81.), Sarabia (83.)

 

B-csoport

Crvena zvezda–Bayern München 0–6 (0–1)

Gólszerző: Goretzka (14.), Lewandowski (53. – 11-esből, 60., 64., 68.), Tolisso (90.)

Tottenham Hotspur–Olympiakosz Pireusz 4–2 (1–2)

Gólszerző: Alli (45+1.), Kane (50., 77.), Aurier (73.), ill. El-Arabi (6.), Semedo (19.)

 

C-csoport

Atalanta–Dinamo Zagreb 2–0 (1–0)

Gólszerző: Muriel (27. – 11-esből), Gomez (47.)

Manchester City–Sahtar Doneck 1–1 (0–0)

Gólszerző: Gündogan (56.), ill. Solomon (69.)

 

D-csoport

Lokomotiv Moszkva–Bayer Leverkusen 0–2 (0–1)

Gólszerző: Zsemaledinov (11. – öngól), Vender (54.)

Juventus–Atlético Madrid 1–0 (1–0)

Gólszerző: Dybala (45+2.)

Olvasói sztorik