Nemzetközi foci sport

Szurkolója páros lábbal tiport bele az Arsenalba

Ennél nagyobb oltást aligha kapott az Emery-féle csapat.

Minden sorozatot tekintve az október 24-i Európa Liga-forduló, a Premier League-et nézve pedig már október hatodika óta nyeretlen az Arsenal, mely legutóbbi hat tétmeccsén két vereség mellett négy döntetlent tudott felmutatni. Az együttes szombaton a PL-tabella 19. helyére visszacsúszó Southampton ellen játszott hazai pályán 2-2-es döntetlent.

A meccs után a klub szurkolói csatornája, az AFTV csalódott hazai drukkereket szólaltatott meg, s egyikük igencsak beolvasott szeretett csapatának:

Ma van a fiam kilencedik születésnapja. Tudja mit kapott tőlem ajándékba? Otthon hagytam… Otthon hagytam, hogy ne tudják elrontani a születésnapját. Tudtam, hogyha elhozom, akkor elcseszik ezt a napot

– jelezte az apuka. Hozzátette, csapata öt védekező játékossal, védekező középpályásokkal állt ki a tizenkilencedik Soton ellen, s egy félidő alatt egyetlen lövést hozott csak össze.

Az „ágyúsok” szurkolói hetek óta követelik a menedzser Unai Emery leváltását, de egyelőre kiáll spanyol edzője mellett a klub vezetősége. Kérdés meddig: a Bajnokok Ligája-indulást érő első négy helyre gyakorlatilag bebetonozta magát a Liverpool, Leicester, Manchester City, Chelsea négyes, míg az Európa Ligáért a Manchester United, Tottenham, Arsenal trió mellett olyan meglepetéscsapatok is versenyt futhatnak jelen állás szerint, mint a Wolverhampton, Burnley páros.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.