Nemzetközi foci

Folytatta menetelését a Liverpool

Jürgen Klopp csapata nehezen nyert a Crystal Palace otthonában.

Arról korábban beszámoltunk, hogy José Mourinho győzelemmel mutatkozott be a Tottenham kispadján, miután csapata 3-2-re nyert a West Ham vendégeként az angol bajnokság 13. fordulójának szombati nyitómérkőzésén. A Tottenham január után nyert ismét idegenbeli bajnokit.

Mourinho egy kicsit magát fényezte a győztes rajt után
Lehetett volna simább is a portugál debütáló mérkőzése, de a lényeg a három pont.

A 16 órakor kezdődő programban még hat mérkőzésre került sor.

A listavezető Liverpool Sadio Mané találatával a 49. percben előnybe került a Crystal Palace otthonában, ám Wilfried Zaha kiegyenlített a 82. percben. A vendégek így is behúzták végül a három pontot, Roberto Firmino a 85. percben döntötte el a meccset a hazai védelem bénázása közepette (1-2).

A második helyen álló Leicester City is újra győzött, sorozatban ötödször, ezúttal a Brighton volt a szenvedő fél. Ayoze Pérez akcióból, Jamie Vardy büntetőből volt eredményes.

Csak ikszelt az Arsenal, méghozzá otthon, az utolsó helyen szerénykedő Southampton ellen. Unai Emery csapata a hetedik helyen áll.

Premier League, 13. forduló:

Arsenal–Southampton 2-2
Bournemouth–Wolverhampton 1-2
Brighton–Leicester City 0-2
Crystal Palace–FC Liverpool 1-2
Everton–Norwich City 0-2
Watford–Burnley 0-3

 

Korábban:
West Ham United–Tottenham 2-3
Később,
18.30: Manchester City–Chelsea
Vasárnap,
17.30: Sheffield United–Manchester United
Hétfő,
21.00: Aston Villa–Newcastle United

Kiemelt kép: Ian KINGTON / AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.