Nemzetközi foci

Gnabry vezetésével újabb erődemonstrációt tartottak a németek

Két duplázó a belgáknál, egy triplázó a hollandoknál az Eb-selejtezők utolsó napján.

Serge Gnabryról, a német klasszisról tudjuk, ha belelendül, ipari tempóban képes termelni a gólokat. Az október eleji BL-meccsen például négyszer volt eredményes a Tottenham ellen, és kedden a válogatottban is „odatette magát”. A Gnabry-parádét kedden az északírek bánták, akik előnyhöz jutottak a frankfurti Európa-bajnoki selejtező hetedik percében, ám a szünetben már 2–1-es hátrányban voltak.

A 19. percben Gnabry egyenlített, majd a második felvonás első negyedórájában is berámolt kettőt. A már biztos Eb-szereplő németek győzelmét nem fenyegette veszély, miként simán nyert a C-csoport másik óriása, Hollandia is (5–0).

Gólparádét rendeztek a 10/10-es mérleggel záró belgák (6–1) és az oroszok (5–0) is, ám a rivális Ciprus, illetve San Marino nem is képvisel hasonló játékerőt. A varsói örömünnep nem is lehetett volna teljes Robert Lewandowski-találat nélkül, a Bayern München világklasszisa hónapok óta ihletett formában teljesít. Az Eb-szereplést kiharcoló Lengyelország hajrágóllal verte Szlovéniát (3–2), így újabb diadallal zárta a sorozatot.

Európa-bajnoki selejtező, 10. forduló

F-csoport

Wales–Magyarország 2–0 (1–0)

Gólszerző: Ramsey (15., 47.)

Szlovákia–Azerbajdzsán 2–0 (1–0)

Gólszerző: Bozenik (19.), Hamsík (86.)

A végeredmény:

1. Horvátország 17 pont

2. Wales 14

3. Szlovákia 13

4. Magyarország 12

5. Azerbajdzsán 1

 

C-csoport

Hollandia–Észtország 5–0 (2–0)

Gólszerző: Wijnaldum (6., 66., 79.), Ake (19.), Boadu (87.)

Németország–Észak-Írország 6–1 (2–1)

Gólszerző: Gnabry (19., 47., 60.), Goretzka (43., 73.), Brandt (90+1.), ill. Smith (7.)

A végeredmény:

1. Németország 21 pont

2. Hollandia 19

3. Észak-Írország 13

4. Fehéroroszország 4

5. Észtország 1

 

G-csoport

Észak-Macedónia–Izrael 1–0 (1–0)

Gólszerző: Nikolov (45+2.)

Lengyelország–Szlovénia 3–2 (1–1)

Gólszerző: Szymanski (3.), Lewandowski (54.), Goralski (81.), ill. Matavz (14.), Ilicic (61.)

Lettország–Ausztria 1–0 (0–0)

Gólszerző: Oss (65.)

A végeredmény:

1. Lengyelország 25 pont

2. Ausztria 19

3. Észak-Macedónia 14

4. Szlovénia 14

5. Izrael 11

6. Lettország 3

 

I-csoport:

Belgium–Ciprus 6–1 (4–1)

Gólszerző: Benteke (16., 68.), De Bruyne (36, 42.), Carrasco (44.), Hrisztoforu (51., öngól), ill. Joannu (14.)

San Marino–Oroszország 0–5 (0–2)

Gólszerző: Kuzjajev (3.), Petrov (19.), Mirancsuk (49.), Jonov (56.), Komlicsenko (78.)

Skócia–Kazahsztán 3–1 (0–1)

Gólszerző: McGinn (48., 90+1.), Naismith (64.), ill. Zajnutinov (34.)

A végeredmény:

1. Belgium 30 pont

2. Oroszország 24

3. Skócia 15

4. Ciprus 10

5. Kazahsztán 10

6, San Marino 0

A kiemelt képen Serge Gnabry. Fotó: CHRISTIAN CHARISIUS / DPA / DPA PICTURE-ALLIANCE

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik