Nemzetközi foci bajnokok ligája

A salzburgi csodacsatár úgy rúgja a gólokat a BL-ben, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne

Jó hír, hogy a magyar válogatott Szoboszlai Dominik végigjátszotta a Salzburg legutóbbi Bajnokok Ligája-mérkőzését, melyen az osztrák bajnok a Napoli otthonában játszott 1-1-es döntetlent az E csoport 4. fordulójában. A salzburgiak már igen korán, a 11. percben megszerezték a találkozó első gólját, Erling Braut Haaland értékesített egy tizenegyest.

A 19 éves norvég csatár ezzel a negyedik labdarúgó a BL történetében, aki az első négy mérkőzése mindegyikén gólt szerzett a sorozatban.

Erre korábban csak

  • Zé Carlos (Porto, 1992-1993),
  • Alessandro Del Piero (Juventus, 1995),
  • és Diego Costa (Atlético Madrid, 2013-14) volt képes.


Már ez önmagában nagyszerű mutató, de Haaland már hét találatnál jár összesen ezen a négy összecsapáson. Thierry Henry, Ivan Klasnic, Diego Costa és Didier Drogba korábban öt-öt gólig jutott az első négy BL-találkozóján.

Haaland és a Salzburg öröme ugyanakkor nem lehet felhőtlen, mert bár értékes pontot szerzett a csapat, két mérkőzéssel a csoportkör vége előtt öt pont a hátrányuk a Liverpool és négy a Napoli mögött. A következő körben a Genk otthonában játszanak majd az osztrákok, majd a címvédő Liverpoolt fogadják zárásként.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló

E-csoport

Napoli–Salzburg 1–1 (1–1)

Gólszerző: Lozano (44.), ill. Haaland (11. – tizenegyesből)

Liverpool–Genk 2–1 (1–1)

Gólszerző: Wijnaldum (14.), Oxlade-Chamberlain (53.), ill. Samata (41.)

 

F-csoport

FC Barcelona–Slavia Praha 0–0

Borussia Dortmund–Internazionale 3–2 (0–2)

Gólszerző: Hakimi (51., 77.), Brandt (64.), ill. Martínez (5.), Vecino (40.)

 

G-csoport

Zenit–RB Leipzig 0–2 (0–1)

Gólszerző: Demme (45+5), Sabitzer (63.)

Olympique Lyon–Benfica 3–1 (2–0)

Gólszerző: Andersen (4.), Depay (33.), Traoré (89.), ill. Seferovic (76.)

 

H-csoport

Chelsea–Ajax 4–4 (1–3)

Gólszerző: Jorginho (5., 71. – tizenegyesből), Azpilicueta (63.), James (74.), ill. Abraham (2., öngól), Promes (20.), Arrizabala (35., öngól), Van de Beek (55.)

Kiállítva: Blind (68.), Veltman (69.)

Valencia–Lille 4–1 (0–1)

Gólszerző: Parejo (66. – tizenegyesből), Soumaoro (82., öngól), Kondogbia (84.), Torres (90.), ill. Osimhen (25.)

Kiemelt kép: Francesco Pecoraro/Getty Images

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!