Így működik majd a harmadik számú európai kupasorozat

Összegyűjtöttünk minden tudnivalót az Európa Liga kistestvéréről.

Fontos információkat közölt az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a 2021-ben rajtoló harmadik számú európai kupaorozatról.

Az UEFA 2021-től beindítja a harmadik európai kupasorozatot
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) döntött arról, hogy a Bajnokok Ligája és az Európa-liga mellett egy új európai kupasorozatot is indít.

A Europa Conference League-re, vagyis Európai Konferencialigára keresztelt sorozat első kiírásában nem lesz automatikus főtáblás, hanem nyolc négyes csoportba osztják a 32 csapatot:

A nyolc csoportgyőztes bejut a nyolcaddöntőbe, a csoportmásodikok pedig az Európa Ligából csoportharmadikként kiesőkkel játszanak majd a legjobb 16-ba kerülésért. Ugyanezen a logika mentén az EL csoportmásodikjai kapják majd a BL csoportharmadikjait.

A mérkőzéseket 18.45 és 21.00 órakor rendezik majd és az Európai Konferencialiga győztese automatikusan főtáblás lesz a következő Európa Liga-szezonban.

A teljes versenykiírást, és azt, hogy melyik ország hány csapatot indíthat a selejtezőkben, egyelőre nem közölte az UEFA.

Kiemelt kép: Quality Sport Images/Getty Images