Nemzetközi foci

Búcsúzott az ifi BL-től a magyar bajnok

Az MTK kikapott bosnyák ellenfelétől a visszavágón.

A budapesti 1-1 után a visszavágót a Zrinjski nyerte, így a bosnyák csapat továbbjutott a második fordulóba, az MTK pedig búcsúzott az ifjúsági Bajnokok Ligájától.

Az U19-es magyar bajnokcsapat meccsén Pölöskei Gábor vezetőedző nem számíthatott Kata Mihály és Zuigeber Ákos játékára, akik már a brazíliai U17-es világbajnokságon vannak a nemzeti csapattal – írja a klub honlapja.

A visszavágó 24. percében Stanic elé került egy pörgetett labda a bal oldalon, ő a tizenhatoson kívülről tüzelt, a kiöklözött labdát pedig a csapatkapitány, Kurbasa a kapuba bólintotta (1-0).

Továbbjutás szempontjából nagy a tét a Fradi számára az EL-ben
A CSZKA Moszkva vendége lesz csütörtökön a Ferencváros.

A fordulást követően három perccel már kettővel mentek a bosnyákok: a saját tizenhatoson belül eladott labda Coko elé került, aki kilőtte a bal alsót (2-0). A bekapott gól után próbálkoztak a magyarok, de igazán nagy helyzetet nem sikerült kialakítaniuk.

A hajrában említésre méltó esemény már nem történt, így a 2-0-s sikerével a Zrinjski jutott tovább összesítésben 3-1-gyel, és a második fordulójában készülhet az Elfsborg vagy a Midtjylland ellen.

A felnőtt Bajnokok Ligája főtábláján szereplő 32 klub utánpótláscsapatain túl az előző évi UEFA-együtthatók alapján a legjobb 32 ország U18-as bajnoka is részt vesz az Ifjúsági Liga küzdelmekben, így került a mezőnybe az MTK korosztályos együttese.

A főtáblás gárdák fiataljai ugyanazon csoportbeosztás alapján küzdenek a továbbjutásért, mint a felnőttek. A bajnoki ágon két oda-visszavágós kört rendeznek, amely után a nyolc továbbjutó a másik ág csoportmásodikjaival küzd meg a 16 közé jutásért.

Ifjúsági Bajnokok Ligája, 1. forduló, visszavágó:

Zrinjski Mostar (bosnyák)–MTK Budapest 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Kurbasa (24.), Coko (48.).
Továbbjutott: a Zrinjski Mostar 3-1-es összesítéssel.

Kiemelt kép: mtkbudapest.hu

Olvasói sztorik