Nemzetközi foci

Feketelistára kerültek a magyar vezérszurkolók a Juventusnál

Egy busznyi magyarországi Juventus-drukker kelt útra a Bologna elleni olasz bajnokira, és bár a többség bejutott a meccsre, a magyar szurkolói klub elnökét, valamint alelnökét nem engedték be a stadionba a biztonságiak.

Ötvenketten mentünk a meccsre, előttem többen simán bejutottak, de amikor a beléptetésnél rám került a sor, az arcképes szurkolói kártyámat letiltotta a rendszer. Kiderült, feketelistán vagyok. Hogy miért? Arra a biztonsági ember nem tudott magyarázatot adni, ahogy a közelben lévő rendőrök sem, hiába telefonálgattak az ügyemben tizenöt-húsz percet. Eddig probléma nélkül bejutottam mindig, nem volt semmi balhé

– nyilatkozta a Borsnak Kovács Tibor, a magyarországi szurkolói klub elnöke.

Kamanczi Patrik alelnök sem járt jobban, a meccsre ő sem jutott be, ráadásul tőle elvették azt a drapériát is, amin az állt, hogy „Mondj nemet a modern futballra!”, és 167 euró büntetést (nagyjából 55 ezer forintot) is be kellett fizetnie.

Kovács azt mondta, bár van jegye a a Juve Lokomotiv Moszkva elleni BL-meccsére, ebben a helyzetben nem indul el, és írt egy levelet a klubnak, hogy kiderítse, miért lett nemkívánatos személy a meccseken.

Olvasói sztorik