Nemzetközi foci

Megvan a távozó szövetségi kapitány utódja

Georgi Dermendzsiev váltja a bolgár szövetségi kapitányi poszton Kraszimir Balakovot, aki pénteken mondott le a nagy közfelháborodást keltő, Anglia elleni Európa-bajnoki selejtező után.

Jordan Lecskov, a bolgár szövetség (BFS) alelnöke hétfőn közölte, hogy az új szakvezető kedden írja alá a szerződését.

A 64 éves Dermendzsiev 2014 és 2017 között sorozatban három bajnoki címre vezette a Ludogorecet, amely első bolgár csapatként nyert Bajnokok Ligája-mérkőzést 2014-ben.

Balakov nem a rasszista botrány, a bűnrossz teljesítmény miatt mondott le
A bolgárok szövetségi kapitánya azt mondta, elfogyott a türelme.

Balakov pénteken a válogatott gyenge teljesítménye miatt mondott le, kiemelve, döntésének nincs köze Bojko Boriszov miniszterelnök kéréséhez, aki a rasszista megnyilvánulások miatt kétszer is félbeszakított múlt hétfői mérkőzés után távozásra szólította fel Boriszlav Mihajlov BFS-elnököt.

A sportvezetőnek nem állt szándékában önként távozni, de a kormány nyomására végül mégis megtette.

A 6-0-s angol győzelemmel zárult szófiai találkozón a hazai drukkerek huhogtak, amikor az angolok színes bőrű játékosainál volt a labda, és a nézők egy része náci karlendítést mutatott be. Az európai szövetség (UEFA) fegyelmi eljárást indított a bolgárokkal szemben.

Bulgária az A selejtezőcsoportban az ötödik, utolsó helyen áll, hét mérkőzésen három döntetlen és négy vereség a mutatója.

Kiemelt kép: Ben Queenborough / Backpage Images / DPPI

Olvasói sztorik