Nemzetközi foci bajnokok ligája

Veszélybe került a 2020-as BL-döntő megrendezése

A politikai állásfoglalás miatt elvehetik a törököktől a finálét.

Megírtuk: az európai szövetség figyelmeztetése ellenére a török válogatott többsége ismét katonai szalutálással ünnepelte gólját az Európa-bajnoki selejtezők hétfői játéknapján, ezúttal Franicaország ellen (1-1).

A török csapat tagjai a pénteki, Albánia elleni találkozón váltották ki először az UEFA rosszallását, miután a 90. percben szerzett győztes góljuk után szalutáltak a nézők felé, ezzel kifejezve támogatásukat országuk szíriai offenzívája mellett.

Magasról tettek az UEFA-vizsgálatra, ismét szalutáltak a törökök
Az európai szövetség már múlt héten vizsgálatot indított a politikai állásfoglalás miatt.

A szövetség hétfőn délelőtt reagált a történtekre, és vizsgálatot indított a török szövetség ellen, mivel a szabályok szerint mindennemű politikai állásfoglalás tiltott a stadionokban. A törökök viszont úgy tűnik, nem ijedtek meg az UEFA lépésétől, és a 82. percben elért, egyenlítést jelentő találatot követően ismét szalutáltak.

Ennek következménye, hogy a Marca szerint a történések veszélybe sodorták a 2020-as BL-döntő megrendezését is.

A finálénak eredetileg Isztambul adna otthont, ám az olasz sportminiszter, Vincenzo Spadafora most azt javasolja Aleksander Ceferin UEFA-elnöknek, hogy fontolja meg ezt a döntést, és változtassa meg a helyszínt.

Meg kell hoznunk a legbátrabb döntést, és meg kell mutatnunk, hogy a futball a béke eszköze

– idézi Spadafora levelét a Marca.

Kiemelt kép: Burak Akbulut / Anadolu Agency

Olvasói sztorik