Nemzetközi foci

Bogdán Ádám a svéd AIK-nál állt edzésbe

Svéd csapat teszteli a magyar kapust.

A svéd élvonalban 27 kört követően negyedik helyen álló, de az éllovas Malmőt mindössze három pont lemaradással üldöző AIK hivatalos honlapján jelezte: Bogdán Ádám is az edzéseket látogatja a héten. Egy másik játékos, Kevin McCarrick is új arcként tűnt fel a tréningeken.

A portálnak Björn Wesström, a klub sportmenedzsere elmondta, a válogatott szünetet kihasználva több tréninget vezényelnek a csapatnál maradt játékosoknak, illetve a szünet jó alkalom arra is, hogy felmérjék a jelöltek tudását, megismerjék képességeiket.

A 32 éves Bogdán Ádám legutóbb a másodosztályú Vasas FC edzőmeccsén bukkant fel még szeptember elején, egy félidő erejéig védte az angyalföldiek kapuját. Külföldön megfordult az angol Bolton Wanderersnél, a Crewe-nál, majd 2015-ben leigazolta a Liverpool FC, melynél most nyáron járt le a szerződése – közben kölcsönben a Wigannél és a skót Hiberniannél is védett. A magyar válogatott kapuját 20 alkalommal őrizte eddig.

Kiemelt kép: Kisbenedek Attila/AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik