Nemzetközi foci

Őrült tervei vannak a válogatottsági rekorder Sergio Ramosnak

Nem kizárt, hogy jövő nyáron az Európa-bajnokság mellett az olimpián is pályára lép.

Egy 94. percben kapott tizenegyes-góllal végzett 1-1-re a spanyol válogatott Norvégia vendégeként az Európa-bajnoki selejtező hetedik fordulójának utolsó játéknapján. Ezzel a döntetlennel a spanyolok 19 pontot szerezve vezetik az F-csoportot Svédország (14 pont) és Románia (13) előtt – ha nyertek volna, már most biztos Eb-résztvevők.

A dupla ünnepet azonban elrontotta Norvégia, így a spanyoloknak egyelőre csak Sergio Ramos ünneplése jutott: a Real Madrid ikonja 168. alkalommal lépett pályára a spanyol tizenegyben, amivel már egyedüli csúcstartó – egykori csapattársa, Iker Casillas 167 válogatottságig jutott korábban.

Természetesen Ramos kiemelt téma a spanyol sajtóban, így a Marca is megszólaltatta: mint kiderült, jövő nyárra lehet, hogy nem csak az Eb-vel tervez az akkor már 34 éves védő. Felmerült ugyanis, hogy a felnőtt csapat mellett „túlkoros” játékosként erősíthetné az olimpiai keretet is a július végén kezdődő tokiói ötkarikás játékokon.

Bárki, akinek ilyen lehetősége van, nem mondana nemet rá. Azonban azt hiszem, még elhamarkodott dolog lenne az olimpiáról beszélni. Most csak a klubomra koncentrálok, sok idő van még addig, de nagyon jó ötletnek tartom az olimpiai szereplést

– idézi a Marca Ramost az ötlettel kapcsolatban.

A 168 válogatott szerepléssel kapcsolatban hozzátette, minden egyes nemzeti csapatban lejátszott meccs nagy izgalommal tölti el. Ez a jövőben sem fog változni, nem akar itt megállni, még évekig szeretné segíteni a spanyol válogatottat. A 94. percben kapott góllal elnapolt Eb-kijutást egyszerűen szégyennek nevezte, amit a következő játéknapon már nem mulaszthatnak el.

Amennyiben Ramos valóban mindkét tornán részt venne, akkor igazán hajtós nyár vár rá: a spanyol LaLiga utolsó játéknapját május 24-ére írta ki a szövetség; amennyiben érdekelt lesz a csapata, úgy a Real Madriddal május 30-án még Bajnokok Ligája-döntőt is játszhat; az Európa-bajnokságot június 12. és július 12. között rendezik; míg az olimpián július 23. és augusztus 8. között csapnak össze a férfi labdarúgó-válogatottak.

Kiemelt kép: Juan Carlos Rojas/Pictures Alliance/AFP

Olvasói sztorik