Nemzetközi foci

Csodagyerek oldja meg a Real Madrid gondjait?

Erling Braut Haland egyértelműen szerepel a madridiak kívánságlistáján.

A Real Madrid szilárdan kiáll azon játékospolitikája mellett, hogy minél előbb igyekszik felfedezni saját maga számára a labdarúgás jövendőbeli sztárjait. Ezen potenciális jelöltek közé tartozik a Salzburg norvég csatára, a 19 esztendős Erling Braut Haland is – írja az AS cikke alapján a penamadridista.hu.

Gareth Bale-t nem zökkentik ki a Real Madriddal kapcsolatos pletykák
Újságírók faggatták arról, mi jár a fejében meccs közben.

A 194 centiméter magas fiatal, a magyar válogatott Szoboszlai Dominik csapattársa 18 gólnál jár a szezonban 11 hivatalos mérkőzésén. Ezek között található a Genk elleni mesterhármas a Bajnokok Ligája nyitófordulójában, ezt követte egy újabb gól a regnáló BL-győztes Liverpool ellen az Anfielden, amely mindössze néhány pillanattal a beállása után született.

A cikk szerint a Real Madrid átigazolási stratégiája nem változott a tekintetben, hogy fiatalokat igyekeznek célkeresztbe venni, akik közül Federico Valverde, Vinícius és Rodrygo valamilyen szinten már letették a névjegyüket. Vannak olyan játékosok is, akik jelenleg más kluboknál szerepelnek, mint például Martin Ödegaard, Kubo Takefusza és Andrij Lunyin, őket szintén úgy kezelik a Bernabéuban, mint a jövő sztárjait.

Ebbe a tervbe tökéletesen illeszkedne Haland.

Az ára még nem szökött az egekbe (a Salzburg 5 millió eurót fizetett érte 2018-ban, a Transfermarkt adatai alapján pedig jelenleg 12 millió euró a becsült értéke), de megkérdőjelezhetetlen a tehetsége. Haland szó szerint kinőtte magát: az elmúlt négy évben több, mint 20 centimétert nőtt, és nem biztos, hogy elérte a végső magasságát.

Egy igazi nagymenő, Mino Raiola a játékosügynöke, aki többek között Paul Pogbát is képviseli. A skandináv tehetség Salzburgba igazolása előtt a Juventust is visszautasította, és a következő nyáron, amennyiben még mindig Ole Gunnar Solskjaer lesz a vezetőedző, a Manchester United komolyan megcélozhatja a jelenlegi vezetőedző honfitársának átigazolását.

Ezzel együtt Haland neve egyértelműen szerepel a Real Madrid kívánságlistáján. A játékos pályán betöltött pozíciója nem igazán fontos a spanyol óriásklub számára, inkább az a cél, hogy a csapat egy lépéssel a fő európai riválisok előtt járjon a fiatalok leigazolásával.

Kiemelt kép: Lindsey Parnaby / AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.