Horvátország gyakorlatilag a megszületése óta amolyan bezzegország a sportban. A férfi vízilabdázók az elmúlt két olimpián aranyat és ezüstöt nyertek, de van két vb- és egy Eb-elsőségük is. A férfi kézisek Eb-t még nem nyertek, de vébét igen, olimpiát pedig kétszer is. A 4 milliós ország 5 arannyal, 3 ezüsttel és 2 bronzzal a 17. helyen végzett a riói olimpiai éremtáblázatán, megelőzve a 36 milliós Kanadát vagy a 43 milliós Argentínát.
És akkor még nem is beszéltünk a futballistákról, akik rendre meghódítják a semleges szurkolók szívét, a Davor Suker, Robert Prosinecki, Zvonimir Boban által fémjelzett első nagy generáció az 1998-as vébén ért a csúcsra, bronzérmet szerzett. De a délszláv háború borzalmait kisgyerekként átélő Luka Modric-, Dejan Lovren-, Mario Mandzukic-féle garnitúra még ezt is felül tudta múlni a tavalyi, oroszországi tornán bezsebelt ezüsttel.
„Ha létezik is titok, nem tudom megmondani, hogy pontosan mi az. Sokszor szembesültem már ezzel a kérdéssel, és számomra úgy tűnik, hogy a tehetséges horvát fiatalok nem a jól működő rendszernek köszönhetően emelkednek ki. A játékosképzés a Dinamo Zagreb akadémiája kivételével nem számít magas színvonalúnak, és ugyanez igaz az edzőkre is. Nincs egy hosszútávú, kidolgozott tervünk arra, hogy mit, hogyan és miért fejlesszünk.
Talán a horvátoknak szimplán a vérükben van, hogy tehetségesek legyenek a futballban, ahogy ezt más csapatsportban, például kosár- és kézilabdában is láthattuk. Más magyarázatot nem igazán tudok
– nyilatkozta néhány éve egy horvát futballszakíró, Aleksandar Holiga.
A horvát tehetséggyár futószalagon ontotta, ontja az ígéretes játékosokat, de szükség is van az utánpótlásra, mert az aranylabdás Modric már 34 éves, Ivan Rakitic 31, a a nyáron az Intertől a Bayernhez szerződő Ivan Perisic pedig 30, úgyhogy nagy eséllyel a 2022-es katari vébéig terveznek a válogatottal.
Bár a horvátok időről időre előhúznak egy-egy fiatal játékost a cilinderből, még náluk is előfordul olyan, hogy egy hatalmas potenciállal rendelkező játékos karrierje messze nem úgy alakul, ahogy azt várni lehetett. Erre tökéletes példa a még mindig csak 23 éves Alen Halilovic, akit pár éve úgy harangoztak be, hogy ő lesz a horvátok Lionel Messije.
Új Messi helyett világutazó lett
A támadó középpályás 16 évesen már a Dinamo Zagreb felnőttcsapatában játszott, és pályafutása kezdetén halmozta a rekordokat, ő lett zágrábiak legfiatalabb debütánsa a bajnokságban és a BL-ben (az európai sorozatban csak a nigériai Celestine Babayaro kapott nála zöldfülűbbként lehetőséget), és a horvát liga legifjabb gólszerzője.
Még nem volt 17 éves, amikor 2013 nyarán az akkori kapitány, Igor Stimac bevetette őt a portugálok elleni, 1-0-ra elvesztett felkészülési meccsen, így ő lett a válogatott legfiatalabb játékosa. A legnagyobb klubok egymásra licitálva kilincseltek a Dinamo vezetőinél, hogy megszerezzék a csiszolatlan gyémántot, de a zágrábiak egy évig még ellenálltak a csábításnak, így Halilovic egy újabb bajnoki címmel a tarsolyában válthatott klubot. A sok kérő közül végül a Barcelona lett a befutó, amely 5 millió euróért kaparintotta meg Halilovicot.
Azt sejteni lehetett, hogy a horvát bajnokság után a középpályásnak még bele kell erősödne a spanyol élvonalba, de a szakértők úgy voltak vele, ha valahol jó helyen van, hogy a kellő finomhangolásokat elvégezve befussa a neki szánt pályát, akkor az a Barca. Első barcelonai évében a másodosztályban szereplő B csapatban 29 meccsen 4 gólt és 1 gólpasszt hozott össze, és egy fél óra jutott neki a nagyok között is, az Elche elleni Király-kupa-találkozón Marc-André ter Stegen, Rafinha, Sergi Roberto és Pedro oldalán vonulhatott le a pályáról a 4-0-s győzelem után.
„Amikor azt látod, hogy Neymart, Luis Suárezt vagy Messit kéne megelőznöd, akkor könnyű belátnod, hogy nem sok lehetőségre számíthatsz. Én pedig az a játékos vagyok, aki nem akart a kispadon ülni, inkább játszani szerettem volna, és megmutatni, mit tudok” – magyarázta Halilovic.
Apja, a korábban a horvát és a bosnyák válogatottban is szereplő Sejad meglehetősen türelmetlenül irányítgatta a fiát a háttérben, amiből az lett, hogy a 2015-2016-os idényt a Sporting Gijónnál kezdte kölcsönben Halilovic. A kiscsapatban egész jól kiteljesedett, a szurkolók imádták pengés megoldásai és hatalmas munkabírása miatt, ő pedig öt góllal és öt gólpasszal segítette a Gijónt, amely végül elérte a célját, és bennmaradt az élvonalban.
A Barcát így sem sikerült meggyőznie, így a klub 5 millió euróért túladott rajta, így került a középpályás a régi önmagát hosszú ideje keresgélő Hamburghoz. Első meccsén, a Zwickau elleni kupacsatában győztes gólt szerzett, de a folytatás nem sikerült ilyen szépre, így az idény második felét már ismét Spanyolországban kezdte, a Las Palmas ugyanis látott benne fantáziát.
A spanyol bajnokság stílusa sokkal jobban feküdt neki, ez a Las Palmasnal is kiderült, de két szezon után innen is továbbállt, és megint egy olyan klubba ment, amelyre az utóbbi időben az a jellemző, hogy mind a klubházban, mind a pályán sokszor eluralkodik a káosz. Az utolsó BL-győzelmét 2007-ben, bajnoki címét 2011-ben nyerő klub mostanság leginkább edző- és játékostemetőnek számít, Halilovic mégis úgy érezte, hogy megpróbálja az AC Milannál.
Ebből sem lett azonban sikersztori, a 2018-2019-es idény első felében a kispadnál tovább egyszer sem jutott a Serie A-ban, az EL-ben pedig három csoportmeccsen összesen 60 percet kapott, de ebből csak a luxemburgi Dudelange elleni 52 perces bevetés számított értékelhetőnek. Tavasszal aztán jött az újabb váltás, a belga Standard Liege-nél a játéklehetőségben nem volt hiány, de a 14 meccsen produkált egyetlen gólpassz nem számít veretes statisztikai mutatónak.
Valószínűleg már senkit nem lep meg, hogy ősszel a Milan megint lepasszolta őt, ezúttal Hollandiába, a Heerenveenhez, de eddigi négy holland bajnokiján egyszer sem kapott 28 percnél többet, igaz, egy új klubnál mindig idő kell a beilleszkedéshez.
A horvát válogatottban eddig tíz meccsen lépett pályára, legutóbb júniusban, a Tunézia elleni felkészülési meccsen kapott bő fél órát, vagyis nem felejtették el, de déli szomszédunknál ma már nem őt, hanem a Fradi EL-ellenfélénél, a CSZKA Moszkvánál légióskodó Nikola Vlasicot emlegetik a csapatban következő vezéreként.
Haliloviccsal ellentétes utat járt be a spanyol Dani Olmo, aki 2014-ban a Barcelonából Zágrábba igazolt. Neki jobban bejött a váltás:
Kiemelt kép: Srdjan Stevanovic/Getty Images
