Nemzetközi foci

Hiába nyert a Milan hétvégén, elküldik az edzőt

Bár a hétvégén a Milan nem kis szerencsével 2-1-re behúzta a hozzá hasonlóan pocsékul rajtoló Genoa elleni meccset, Marco Giampolót nem mentette a győzelem. A Milan vezetősége úgy döntött, hogy a hét forduló alatt három győzelmet és négy vereséget begyűjtő Giampaolót a válogatott meccsek miatti szünetben leváltja, és a helyére Stefano Piolit hozza, aki a tavaly idényben a Fiorentinánál dolgozott.

Az 53 éves Pioli irányított a Chievót, a Bolognát, az Intert és a Laziót is, a rómaiakat 2015-ben a harmadik helyre kormányozta, ami BL-szereplést ért.

Ő volt az edzője a Fiorentinának, amikor a csapatkapitány Davide Astori váratlanul elhunyt, és Pioli javára írják, hogy a csapat a tragédia ellenére nem rogyott meg.

Korábban Luciano Spallettit, Claudio Ranierit és Arsene Wengert is esélyesnek tartották a kispadra, ám végül Pioli lett a befutó.

A hétszeres BEK/BL-győztes, 18-szoros olasz bajnok Milan az előző idényben ötödik lett a Serie A-ban, de az EL-indulásról lemondott, hogy ezzel békítse meg az UEFA-t, amely a pénzügyi Fair Play megszegése miatt rászállt a klubra.

Hogy mekkora káosz is van Milánó piros-fekete felében, azt mindennél jobban jelzi, hogy Massmiliano Allegri 2014 januári menesztése után Mauro Tassotti (beugróként 1 meccsen ült a kispadon), Clarence Seedorf, Filippo Inzaghi, Szinisa Mihajlovics, Cristian Brocchi, Vincenzo Montella, Gennaro Gattuso és Giampolo irányította a csapatot.

Közülük Montella egy Juventus elleni, tizenegyesekkel megnyert olasz Szuperkupa-döntőt legalább fel tud mutatni, viszont a BL-részvétel egyiküknek sem jött össze.

Olvasói sztorik