Nemzetközi foci

Kellemetlen vereségbe szaladt bele a Manchester City

Nyolc forduló után már nyolc pont a hátrányuk a Liverpool mögött.

A címvédő és a jelenleg második Manchester City vasárnap a forduló előtt 13. Wolverhamptont fogadta hazai pályán az angol Premier League-ben. Papírforma City-siker – gondolhatták sokan, ám a vendégcsapat meglepetésre 2-0-ra nyerni tudott Pep Guardiola együttesénél Adama Traoré duplájával.

A City tovább botladozik tehát: az eddigi nyolc forduló során egy döntetlen mellett ez már a második vereségük volt, így már nyolc pont a hátrányuk a hibátlan Liverpool mögött.

A Manchester City legutóbb tavaly december 22-én szenvedett vereséget hazai pályán a bajnokságban, akkor a Crystal Palace nyert 3-2-re. Guardiola együttese azóta 12 hazai Premier League-mérkőzéséből 11-et megnyert, és egyszer döntetlenre végzett.

A Chelsea folytatja az építkezést, ezúttal 4-1-re nyertek a Southampton vendégeként, a saját nevelésű fiatalok közül Tammy Abraham és Mason Mount talált be N’Golo Kanté és Michy Batshuayi mellett.

Erőszakkal szoktatták le a Chelsea-t a káros szenvedélyéről, és milyen jól tették
Egy évig nem igazolhat új focistát a londoni klub, helyette kénytelen a kiváló saját nevelésére támaszkodni. És egyelőre úgy tűnik, hogy ennél jobb nem is történhetett volna a klubbal.

Az Arsenal is nyert a Bournemouth ellen, a meccs egyetlen gólját David Luiz szerezte.

Premier League, 8. forduló:

Arsenal–Bournemouth 1-0 (1-0)
Manchester City–Wolverhampton 0-2 (0-0)
Southampton–Chelsea 1-4 (1-3)

Korábban:
West Ham United–Crystal Palace 1-2 (0-0)
Burnley–Everton 1-0 (0-0)
FC Liverpool–Leicester City 2-1 (1-0)
Norwich City–Aston Villa 1-5 (0-2)
Watford–Sheffield United 0-0
Brighton–Tottenham Hotspur 3-0 (2-0)

Később,
17.30: Newcastle United–Manchester United

Kiemelt kép: Lindsey Parnaby / AFP

Olvasói sztorik