Nemzetközi foci

Az UEFA elkezdi nevelni a futballvilágot

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) úgy döntött, hogy új projektbe kezd és elkezdi egy kicsit nevelni is a labdarúgó társadalmat. A keddi bejelentés szerint az agyrázkódással kapcsolatban fogja megértetni a játékosokkal és edzőkkel, hogy mi a teendő. Egy rövid videóban össze is foglalta a szövetség, mi az ideális munkamenet:

  • ha fejsérülés gyanúja lép fel, azonnal jelezni kell az esetet a játékvezetőnek,
  • a bíró kötelessége, hogy ebben a helyzetben szüneteltesse a játékot és pályára engedje az orvosokat,
  • ezután pedig az orvosnak kell döntenie, folytathatja-e a meccset az adott focista.

Fontos elemként kiemeli továbbá az UEFA, hogy a doktor döntése szent és sérthetetlen, vagyis az edzőnek és futballistának is be kell tartania az orvosi utasítást, akármilyen jól is érzi magát a játékos.

Az európai szövetséghez az elmúlt években több panasz is érkezett a fejsérülések miatt, ezért 2019 áprilisán döntött úgy, hogy új kampányba kezd, hogy a kialakult helyzeten javítson. A nemzetközi szövetségnek (FIFA) is javasolják a terjesztését, továbbá minden csapat egészségügyi videós beszámolót kap majd a Bajnokok Ligája és Európa Liga-mérkőzések után.

Kiemelt kép: Pete Norton/Getty Images

Olvasói sztorik