Nemzetközi foci

Dagad a német kapusbotrány: a Bayern-vezér már fenyegeti a szövetséget

A Bayern nem engedi a válogatottba játékosait, ha Neuer helyett Ter Stegen fog védeni.

Egyre feszültebb a helyzet a német válogatott két kapusa, Manuel Neuer és Marc-André ter Stegen között. A Barcelona hálóőre nemrég határozottan kijelentette, szerinte már neki kellene az első számú opciónak lennie a nemzeti együttesnél, amire a Bayern-klasszis úgy reagált, hogy inkább össze kéne tartaniuk, Ter Stegen pedig tiszteletlen volt a többi német kapussal szemben is.

Barcelona lélegzetvisszafojtva várja, mennyire súlyos Messi sérülése
Először volt kezdő a szezonban, egy félidő után le kellett cserélni.

Az esetet nem hagyta szó nélkül a Bayern München elnöke, Uli Hoeness sem, aki szerint Ter Stegennek elnézést kell kérnie Neuertől, valamint kijelentette, ha ezek után a Barca hálóőre véd Neuer helyett a Nationalelfben, akkor a Bayern bojkottot hirdet és nem engedi el német játékosait a válogatotthoz – írja az ESPN.

A bajorok vezérének különösebben nem kell aggódnia, ugyanis Neuer csapatkapitányként kiszoríthatatlannak tűnik a válogatott kapujából. Ter Stegen hiába véd jobb formában az elmúlt években, Joachim Löw szövetségi kapitány 2019-ben eddig egyetlen félidőt adott a Barca portásának.

Kiemelt kép: Frank Hoermann / SVEN SIMON / Sven Simon / dpa Picture-Alliance

Olvasói sztorik