Nemzetközi foci

Kevés Angliában próbálkozó magyarnak volt ekkora mázlija

Ritkán hall az ember a focicsapatok háttérdolgozóiról, különösen top bajnokságokban. Pedig előfordul, hogy ott találni a legjobb történeteket. A Liverpool FC-ben például akad is egy magyar alkalmazott, akinek egy időben felesége és lánya is a klubnál dolgozott. Elmondta, hogy milyen érzés a városban lakni, melyik futballista a legközvetlenebb és azt is, miért rúgták ki majdnem néhány hét munka után, miközben egy nap akár 30-40 kilométert is kutyagol a stadion körül.
Korábban a témában:

Az újságírói életnek vannak olyan velejárói, amelyekkel nem számol az ember. Ilyenek például a kommentek és az olvasói levelek melyekben akad dicséret, kérdés, érdeklődés, vagy épp pocskondiázás és köpködés is. És ilyen váratlan volt az 2018 májusában kapott üzenet is, amiről már akkor sejtettem, hogy egyszer cikk lesz belőle.

Tavaly áprilisban Liverpoolba utaztam életemben először és egyrészt felfedeztem magamnak a várost, másrészt kipipáltam egy bakancslistás tételt, vagyis kijutottam egy Pool-meccsre – az más kérdés, hogy egy Stoke City elleni 0-0 alkalmával jött össze. Az élmény így is magával ragadó volt, így aztán a beszámoló sem váratott sokáig magára.

Liverpoolban mindennél többet ér a BL-döntő
Angliában különleges futballkultúra és gondolkodásmód jellemző a szurkolókra. Városlátogatás a BL-döntő egyik résztvevőjénél.

A cikk megjelenését követően nem sokkal később kaptam meg a már említett üzenetet egy addig ismeretlen embertől. A levél felkeltette érdeklődésemet, így aztán beszélgetni kezdtünk és amikor idén újra ellátogattam a kikötővárosba, tervbe került az is, hogy találkozom majd újdonsült magyar ismerősömmel, Krizsanovics Lászlóval, aki világ életében Liverpool-szurkoló volt és már évek óta Angliában él.

És nem mellesleg a Liverpool FC alkalmazottja.

Egy nagy és egy kis család

A munkaidő végén, péntek délután futottunk végül össze a munkahelyén. Ahhoz képest, hogy egy európai topcsapatról beszélünk, egész sokan biccentettek nekünk a távozáskor. Még a parkolóban is ment egy kis zrika, hogy ki mikor megy szabadságra, ahogy ez egy közösségben lenni szokott. Meg is említettem, hogy nem lehet rossz ennél a klubnál dolgozni.

Olyan ez, mint egy nagy család

– érkezik a felelet, amit ugyan lehetett ezerszer hallani itt-ott, de sosem tudni, mennyire van eltúlozva a „Liverpool-család”.

A stadion mögötti Stanley Parkban sétálva kezdtem bombázni Lacit a kérdéseimmel. Dolgozni érkezett Angliába, mindegy mit. Takarított, kebabot árult, amire éppen embert kerestek. Minden klubszimpátia ellenére korábban Manchesterben lakott, de megfordult Nottinghamben is, miután a barátaival egy szombat estén úgy döntöttek, próbáljanak szerencsét ott is. Aztán egy nap felvetette a felesége, Marcsi, hogy költözzenek inkább Liverpoolba.

Nem kellett kétszer mondani egy vérbeli LFC-drukkernek, pedig akkor még nem is tudta, hogy egy nap majd a klubnál fog dolgozni. Elmondása szerint összehasonlíthatatlan a három város hangulata, az emberek Liverpoolban sokkal barátságosabbak és segítőkészebbek, mint Nottinghamben, vagy Manchesterben. Aztán 2017-ben felpörögtek az események, ekkor ugyanis ajánlatot kapott szeretett egyesületétől. Belevetette magát a munkába és annyival gyorsabban végezte el a rábízott feladatokat, hogy már két hónap után előléptették. Szorgalmával kivívta magának, hogy két év után ma már supervisor lett, vagyis több ember munkáját is felügyeli.

Borzasztó lusták az angolok, nagyon lassan dolgoznak. Pedig mindig mondom nekik, minél előbb végzünk, annál többet látunk a meccsekből és annál hosszabb a szünetünk is.

Merthogy, amíg egy-egy meccs zajlik, szintén takarítani kell. A találkozók végén viszont fél óráig szünet van, hogy a nézők kiszivárogjanak a stadionból. Ezt a 30 percet lehet kiegészíteni, ha nem lefújáskor végeznek a takarítással. Azért senki ne higgye, hogy pár óra könnyű munka az egész:

20-30, de akár 40 kilométert is lesétál egy nap alatt a liverpooli stadionmunkás.

Már korábban megbeszéltük, hogy átugrom Laciékhoz egy italra, ott folytatjuk a beszélgetést, ami közben befut Marcsi és a legkisebb fiú, Bálint is. Kis élet költözik a házba, Bálint lelkesen meséli, hogy fociztak az iskolában, sőt akkurátusan meg is mutatja, hogy belsővel kell passzolni és csűddel kapura lőni. Marcsi is mesél, ő is dolgozott a Liverpool FC-nek, neki az emeleten a VIP-részleg takarítása jutott. Bár a foci annyira nem hozza lázba, azért szerette csinálni, míg az egészsége engedte.

Láthatóan mindenki jól érzi magát egyébként a városban, de Laci is elmondja magától, esze ágában sincs hazamenni. Nem hiányzik neki.

Egyetlen alkalommal voltam Magyarországon, pár éve vettünk olcsón cigit Debrecenben, majd másnap jöttünk is vissza. Ennyit voltam ott, mióta kiköltöztem. Egyáltalán nincs honvágyam.

Akad Liverpoolban egy magyar bolt is, ahol aztán kolbászoktól és szalámitól kezdve Túró Rudiig minden van, amire egy magyar vágyhat. Ami viszont a legfontosabb – különösen négy gyermek mellett – mégis az, amit Marcsi mond:

„Otthon nem is tudnám megadni nekik, amit itt igen.”

Az izom, az ágyúdörgés és a két szerény srác

Óhatatlanul felmerül a kérdés, különösen egy Pool-drukker esetében, hogy milyenek a játékosok, edzők, egyéb alkalmazottak a színfalak mögött – Lacinak pedig volt mit mondania. Pedig nem sokon múlott, hogy rövidre sikerüljön karrierje a klubnál. Még a kezdetekkor leszólította Daniel Sturridge-ot a játékosok parkolójában, hogy készítsenek egy közös fotót, az angol csatár nagyon kedves volt vele, beszéltek pár szót és megszületett a kép is. Csakhogy, a klub kamerái mindent rögzítettek, másnap pedig már mehetett is a magyar férfi a főnökasszony irodájába, ahol világosan közölték: ha ez még egyszer megtörténik, akkor már többször nem is kell bemenni dolgozni.

Már a csapat edzője volt Jürgen Klopp, amikor Lacit fölvették, de érkezésekor azzal kezdte a német edző, hogy az utolsó alkalmazottig mindenkinek a nevét kiíratta egy falra, mivel ők is a klubhoz tartoznak. Nagyon közvetlen ember, pontosan ugyanolyan a valóságban, mint amilyennek tűnik. Ha viszont valaki azt hinné, ő az őrült, menjen be egyszer az öltözőbe.

Volt már, hogy bementem az öltözőbe takarítani és csak néztem, hogy mégis mi történik?! Teljesen bolondok tudnak lenni. Úgy kell az egészet elképzelni, mint egy kollégiumot. Állandóan együtt lógnak, nagyon jól érzik magukat és sokat poénkodnak.

Ugyan a munka miatt nem lehet mindig sokat látni a meccsekből, de azért így is vannak játékosok, akik nagy hatással voltak Lacira. Rövid kérdezgetést követően nagyjából ki is alakul a kép, kik a szószólók.

Milner tiszta izom, meg egyébként is neki van az egyik legnagyobb respektje a csapatban. Van Dijk viszont hatalmas, iszonyú magas az az ember és olyan hangja van, mintha ágyú dörrenne. Nem csodálom, ha nem szeretnek ellene párharcot vívni. Mindenki normálisan viszonyul hozzánk egyébként, senkire sem lehet panaszom. Leginkább Szalah és Mané közvetlenek velünk, ők együtt is járnak templomba, nagyon hasonló világképük van. Ők azért az afrikai évek után nagyon megbecsülik, ahogy most élnek.

Egész nap tudnám hallgatni, milyen belülről egy BL-győztes klub, de nem akartam visszaélni a vendégszeretettel és Laci is már fáradtnak tűnik, így amikor közelgett a vacsoraidő elbúcsúztam. Kellett is a pihenés, mivel a Liverpool másnap hazai pályán fogadta a Newcastle Unitedet és bár vendéglátóm szerint nincs olyan, hogy „nehéz munkanap”, ilyenkor mégis több a tennivaló. De megéri, mégis élőben nézheti az ember a kedvenceit, így akár azt a varázslatot is, amit Roberto Firminóék műveltek a 3-1-es győzelem alkalmával

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.