Nemzetközi foci sport

A spanyolok szerint jobbkor nem is jöhetne egy Fradi-meccs

Miután a Bajnokok Ligájában lezajlott az első forduló, megkezdődnek az Európa Liga küzdelmei is, így természetesen a Ferencváros is pályára lép a csütörtöki nyitányon. A Fradi első ellenfele az Espanyol lesz a H csoportban, amelynek égető szüksége lehet a sikerre.

A Marca előzetesében hangsúlyozza, hogy a katalánok még nem nyertek hazai pályán az idei szezonban, sőt először a hétvégén tudtak három pontot bezsebelni az Eibar vendégeként. A napilap szerint viszont nagyon fog hiányozni a csapatból az idény első győzelmekor megsérülő Facundo Ferreyra, a csapat egyik legjobbja, mellette ráadásul még négyen kimaradtak sérülés miatt a keretből (Iturraspe, David López, Corchia és Piatti). Ennek ellenére a katalán csapat számára pont jókor jön a Fradi, mivel jó eséllyel nyerhet a magyar bajnok ellen.

A magyar csapat papíron verhető ellenfélnek számít, akkor is, ha hazája bajnokságát dominálja. Ennek ellenére nem lefutott a meccs, a Ferencváros nem szórja el a labdákat, hátulról felpasszolva indítja támadásait és nagy nyomást gyakorol ellenfelére, ráadásul egy 4-0-ás győzelem után érkezik az RCDE Stadionba. Az Espanyol számára itt a lehetőség, hogy a csapat és szurkolói újra egymásra találjanak és véget vessenek otthoni szenvedésüknek, a Ferencváros elleni meccs tökéletes alkalom a javításra

– áll a cikkben a végső verdikt.

A zöld-fehéreknél egyébként nincs sérült, így Szerhij Rebrov vezetőedző nyugodtan variálhat kedvére. A találkozó este kilenckor kezdődik majd Barcelonában.

Kiemelt képen az Espanyol játékosai ünneplik az Eibar elleni győztes gólt. Fotó: Juan Manuel Serrano Arce/Getty Images

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.