Nemzetközi foci bajnokok ligája

Csökkentették Neymar Bajnokok Ligájára szóló eltiltását

A Sportdöntőbíróság változtatott, a PSG brazil sztárja a harmadik csoportmeccsen már pályára léphet.

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) háromról két mérkőzésre csökkentette Neymarnak a labdarúgó Bajnokok Ligájára szóló eltiltását. A szervezet kedden közölte, hogy részben helyt adott a brazil támadó és csapata, a Paris Saint-Germain fellebbezésének, amit az európai szövetség (UEFA) döntésével szemben nyújtottak be: az eltiltást viszont nem törölték el, csupán annak mértékén változtattak.

Az UEFA azért marasztalta el Neymart, mert márciusban közösségi oldalán sértő bejegyzést tett közzé a PSG elvesztett BL-nyolcaddöntője után. A párizsi csapat házigazdaként 3-1-re kikapott a Manchester Unitedtől, így hiába nyert előzőleg 2-0-ra, idegenben szerzett kevesebb gólja miatt búcsúzni kényszerült.

A Barcelona máris új szerződést kínál Ansu Fatinak
Magához láncolná csodatinijét a katalán klub.

A dél-amerikai játékos – aki sérülése miatt a lelátóról nézte végig a visszavágót – nehezen viselte, hogy a találkozó végéhez közeledve az angol együttes tizenegyeshez jutott. A játékvezetői stábra, a videobíró használatára utalva azt írta, hogy „négy ember, aki semmit nem tud a futballról, és csak a lassításokat nézi”, míg tevékenységüket „szégyennek” nevezte.

A BL-csoportkörben Neymar így csak az első és a második fordulóban nem léphet pályára: a PSG szerdán a Real Madridot fogadja, majd október elsején Galatasarayhoz látogat. A csatár azt követően viszont október 22-én már pályára léphet a francia együttesben, amely a harmadik körben a Club Brugge vendége lesz – írja az MTI.

Kiemelt kép: MARTIN BUREAU / AFP

Olvasói sztorik