Nemzetközi foci

Leo Messi hűségesküt tett az FC Barcelonának

Neymarról is beszélt a katalán Sportnak adott interjúban.

Az FC Barcelona legnagyobb csillagát, az ötszörös aranylabdás Lionel Messit fogta vallatóra a Sport című katalán lap. Az interjú egyik legérdekesebb része, amikor az argentin futballista a jövőjéről beszél. Mint ismert, az FCB is megerősítette, Messi és a klub megállapodásában szerepel a záradék, mely szerint jövőre (majd attól fogva minden nyáron) kiléphet a szerződéséből, és ingyen távozhat.

Ez az otthonom, nem akarok elmenni. Egészen addig Barcelonában szeretném folytatni, amíg a fizikai állapotom megengedi, hogy ezen a szinten teljesítsek. Számomra a záradék vagy a pénz semmit sem jelent. Nyerni akarok a Barcával, győztes csapatban szeretnék futballozni

– jelentette ki Messi.

Ami pedig Neymart illeti, a 32 esztendős argentin klasszis megjegyezte, nem tudja, a Barcelona mindent megtett-e annak érdekében, hogy visszahozza a PSG támadóját. Messi ugyanakkor úgy gondolja, Neymar a világ egyik legjobb játékosa, aki nagy ugrást jelentett volna az FC Barcelonának az imázs, a brand terén, mint ahogy a szponzorok számára is vonzóbbá tenné az együttest.

Kiemelt kép: URBANANDSPORT / NURPHOTO

Olvasói sztorik