Nemzetközi foci sport

Nagy botrány van kibontakozóban Owen új könyve miatt

Alan Shearer után David Beckham is kapott egy nagy pofont a Liverpool-legendától.

Szeptember 5-én kerül a polcokra a korábbi klasszis, Michael Owen új életrajzi könyve, melynek első visszhangjai nem sikerültek éppen jóra. A játékos a könyvben állítottak miatt a Twitteren veszett össze korábbi csapattársával, Alan Shearerrel, míg a legújabb nyilvánosságra került részletek arról árulkodnak, hogy David Beckhamhez is lesz néhány keresetlen szava.

Owen Shearerről azt mondta, korábban jó volt a kapcsolatuk, de amikor 2009-ben Shearer ideiglenesen kinevezett menedzserként tért vissza a Newcastle Unitedhez – ekkor Owen is ott játszott –, akkor minden megromlott. A csapat pocsék szezont futott, kiesett az idény végén, amit részben a szerződéshosszabbítást elutasító csatár nyakába akartak varrni.

Ebből aztán szópárbaj alakult ki a felek között a Twitteren, melyben a többek között Shearer klubhűségét is megkérdőjelezte korábbi barátja.

Kapott a könyvben azonban a másik angol legenda, David Beckham is. Owen ugyanis azt mondja, Beckham „minden angol játékost cserben hagyott” az 1998-as világbajnokságon, amikor kiállíttatta magát az argentinok ellen – feleslegesen utána rúgott az ellene szabálytalankodó Diego Simeonénak. A nyolcaddöntőben végül a dél-amerikaiak tizenegyesekkel bizonyultak jobbnak a 2-2-es játékidőt követően – éppen Shearer és Owen jegyezte az angol gólokat, ők ráadásul a büntetőiket is belőtték. Owen szerint Beckham gyerekesen viselkedett, aki vébét akar nyerni, az egy ilyen hibát nem engedhet meg magának.

Kiemelt kép: Imaginechina/AFP

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.