Nemzetközi foci sport

Nincs jó hangulat a Barcelona öltözőjében

Lapértesülés szerint a Neymar-ügy és a bajnoki rajt eléggé felkavarta a csapatot.

Meghiúsult az FC Barcelona és a Paris Saint-Germain nagy nyári üzlete, Neymar nem igazolt vissza a katalánokhoz. A hónapokon át tartó szappanopera több fejezete is azt vetítette előre, még a nyáron egyezségre juthatnak a felek, ám végül a brazil csillag maradt Párizsban.

A legutóbbi hírek szerint egyetlen játékoson, Ousmane Dembélén csúszott el az ügylet, bár a sajtó több nevet is bedobott, mint esetleges cserejátékos. A Marca szerint ennek is köszönhetően most nem igazán jó a hangulat a katalánok öltözőjében.

A lap azt írja, a játékosok nem elégedettek a nyári erősítésekkel, többen is számítottak volna Neymar visszatérésére, az MSN (Lionel Messi, Luis Suárez, Neymar) ismételt összeállására. Az sem tett jót a hangulatnak, hogy az ügyletbe az elsők között bevont Ivan Rakiticet sem nyűgözte le a klub vele szemben tanúsított viselkedése – ő a hírek szerint végleg került volna a PSG-hez –, ráadásul Ernesto Valverde is mellőzte őt a szezon első bajnokijain, állítólag éppen amiatt, mert már nem számoltak vele a folytatásban.

Mindehhez hozzájön, hogy Lionel Messi nélkül az első három bajnokin csupán négy pontot sikerült gyűjteni, ami a Marca szerint tovább rontott a hangulaton, ezért is jön most jól az együttesnek a válogatott mérkőzések miatti szünet.

Kiemelt kép: Jose Breton/Pics Action/NurPhoto/AFP

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.