Nemzetközi foci

Kétszer is vezetett, de nem lesz BL-főtáblás a Fradi női csapata

A Szpartak Zlatibor mindkét alkalommal egyenlített, így jobb gólkülönbségével megelőzte a magyar bajnokot.

A szerb Szpartak Zlatiborral játszott csoportdöntő mérkőzést a Ferencvárosi TC a női Bajnokok Ligája-selejtező 5. csoportjában. Két százszázalékos együttes csapott össze, de míg a magyar bajnok 5-1-es, addig az ellenfél félelmetes, 19-0-s gólkülönbséggel várta a találkozót.

A Fradié volt az első nagyobb helyzet, Fenyvesi Evelin löketét bravúrral védte a szerbek kapusa. A második tíz perc is magyar helyzettel zárult, sőt góllal! Vágó Fanny helyezett a hálóba, 1-0-ra vezetett és egy lépéssel közelebb került a főtáblához a Ferencváros. Az első félidőt előnnyel hozta le az FTC, viszont a második félidő elején egalizáltak a szerbek: az 55. percben Tijana Filipovics lőtt a jobb alsóba – derült ki a fradi.hu tudósításából.

Újabb szerb támadás végén centikkel maradt el a gól, megúszta a Fradi, csak úgy, mint a Zlatibor: egy kapu elé lőtt labdáról maradtak le a magyar támadók. Nem sokkal később Vágó már nem hibázott: a hosszút lőtte ki a tizenhatos előteréből (2-1). Sajnos gyakorlatilag a fordulásból egyenlített az ellenfél: Tijana Matics üresen kapta a labdát és a kapuba lőtt (2-2). A gyors gólváltás eldöntötte a továbbjutást: a 2-2-es végeredmény a szerbeknek kedvez, ők lehetnek ott a főtáblán.

Női Bajnokok Ligája-selejtező, 5. csoport, 3. forduló

Ferencvárosi TC–Szpartak Zlatibor Voda (szerb) 2-2 (1-0)
Gólszerzők: Vágó (20., 77.), illetve Filipovics (55.), Matics (79.)
Agarista-SS Anenii (moldovai)–Slovan Bratislava (szlovák) 0-1 (0-1)
Gólszerzők: Musteata (öngól, 35.)

A csoport végeredménye:

H. Csapat M Gy D V Gk Pont
1. Szpartak Zlatibor Voda 3 2 1 0 21 – 2 +19 7
2. Ferencvárosi TC 3 2 1 0 7 – 3 +4 7
3. Slovan Bratislava 3 1 0 2 2 – 10 -8 3
4. Agarista-SS Anenii 3 0 0 3 0 – 15 -15 0

Kiemelt kép: fradi.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.