Nemzetközi foci sport

A Honvéd az első magyar EL-továbbjutó

A Zalgiris vendégeként ért el döntetlent a kispesti együttes. Román ellenfél jön a második fordulóban.

A Budapest Honvéd 3-1-es előnnyel utazott a Zalgiris Vilnius otthonába az Európa Liga-selejtező első körének visszavágójára, így igencsak jó előjelekkel várta a csütörtök esti, párharcot lezáró találkozót. A kispestiek vezetőedzője, Giuseppe Sannino a Lefkovits – Batik, Kamber, Lovric – Kálnoki-Kis, Gazdag, Kesztyűs, Banó-Szabó, Kukoc – Moutari, N’Gog tizenegynek szavazott végül bizalmat.

Jobban kezdett a magyar csapat, David N’Gog kevéssel tévesztett kaput az ötödik percben, majd nem sokkal később ismét ő került helyzetbe. Azonban a hazaiak szereztek vezetést: a 18. percben Tomislav Kis passzából Liviu Antal volt eredményes (1-0). N’Gog egyenlíthetett volna, közelről ezúttal fejjel nem célzott elég pontosan. A folytatásban mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek, majd a félidő derekán Kesztyűs Barna szenvedett fejsérülést – vérzett is, így kötéssel folytatta; 1-0-ra vezettek a vendéglátók 45 perc után.

Lefkovits Robi védései nyitották a második félidőt, a Honvéd-kapus rögtön két bravúrral vétette észre magát, melyek nélkül már a hazaiak álltak volna továbbjutásra… Viszont megrázta magát a Kispest, olyannyira, hogy egy óra játékot követően, egy szöglet utáni kavarodás lezárásaként Djordje Kamber egyenlített (1-1)! Egy kontra végén már a vezetést is megszerezhette volna a Honvéd, de Kesztyűs közeli kísérletét bravúrral védte a hazai hálóőr. A hajrában ismét Lefkovitsnak akadt dolga, melyet sikerrel abszolvált a vendégek portása: hét perc hosszabbítással és 1-1-gyel zárult a találkozó, így a Honvéd 4-2-es összesítéssel jutott a második körbe.

A kispestiekre a következő fordulóban a román Craiova vár, miután utóbbi 6-4-es összesítéssel múlta felül az azeri Sabalit.

Európa Liga-selejtező, 1. kör, visszavágók

Zalgiris Vilnius (litván)–Budapest Honvéd 1-1 (1-0)
Gólszerzők: Antal (18.), illetve Kamber (62.)
Továbbjutott: Honvéd (4-2)

 

Mol Fehérvár FC–FK Zeta Golubovci (montenegrói) 0-0 Továbbjutott: Fehérvár (5-1)
FK Kukesi (albán)–Debreceni VSC 1-1 (1-0) Tj.: DVSC (4-1)

 

További eredmények:

Tobol (kazah)–Esch (luxemburgi) 1-1 (1-0) Tj: Esch (1-1, idegenben lőtt góllal)
Kajrat Almaty (kazah)–Siroki Brijeg (bosnyák) 2-1 (0-0) Tj.: Almaty (4-2)
Makedonija GP (északmacedón)–Alaskert (örmény) 0-3 (0-1) Tj.: Alaskert (6-1)
Teuta (albán)–Ventspils (lett) 1-0 (0-0) Tj.: Ventspils (3-1)
Inter Turku (finn)–Bröndby (dán) 2-0 (0-0) Tj.: Bröndby (4-3)
Levadia (észt)–Stjarnan (izlandi) 3-2 (1-1, 2-1, 3-1) Tj.: Stjarnan (4-4, idegenben lőtt több góllal)
RFS (lett)–Olimpija Ljubljana (szlovén) 0-2 (0-1) Tj.: Ljubljana (4-3)
Rovaniemi (finn)–Aberdeen (skót) 1-2 (1-1) Tj.: Aberdeen (4-2)
Craiova (román)–Sabali (azeri) 3-2 (1-0) Tj.: Craiova (6-4)
Dinamo Minszk (fehérorosz)–FK Liepaja (lett) 1-2 (0-1) Tj.: Liepaja (3-2)
Levszki Szófia (bolgár)–Ruzomberok (szlovákiai) 2-0 (1-0) Tj.: Levszki (4-0)
Apollón (ciprusi)–Kauno Zalgiris (litván) 4-0 (2-0) Tj.: Apollón (6-0)
Cracovia (lengyel)–FC DAC 1904 (szlovákiai) 2-2 (1-0, 1-1, 1-2) Tj.: DAC (3-3, idegenben lőtt több góllal)
Haugesund (norvég)–Cliftonville (északír) 5-1 (3-1) Tj.: Haugesund (6-1)
Milsami (moldovai)–FC Steaua Bucuresti (román) 1-2 (0-2) Tj.: Steaua (4-1)
Neftci (azeri)–Speranta Nisporeni (moldovai) 6-0 (4-0) Tj.: Neftci (9-0)
Petrocub (moldovai)–AEK Larnaka (ciprusi) 0-1 (0-0) Tj.: Larnaka (2-0)
Torpedo Kutaisi (grúz)–Ordabaszi (kazah) 0-2 (0-0) Tj.: Ordabaszi (3-0)
Vaduz (liechtensteini)–Breidablik (izlandi) 2-1 (0-0) Tj.: Vaduz (2-1)
Zrinjski (bosnyák)–Akademija Pandev (északmacedón) 3-0 (0-0) Tj.: Zrinjski (6-0)
Hapoel Beer-Seva (izraeli)–Laci (albán) 1-0 (0-0) Tj.: Beer-Seva (2-1)
Niedercorn (luxemburgi)–Cork City (ír) 1-2 (0-1) Tj.: Niedercorn (3-2)
UE Engordany (andorrai)–Dinamo Tbiliszi (grúz) 0-1 (0-0) Tj.: Tbiliszi (7-0)
B36 Tórshavn (feröeri)–Crusaders (északír) 2-3 (1-2) Tj.: Crusaders (5-2)
Hajduk Split (horvát)–Gzira (máltai) 1-3 (1-0) Tj.: Gzira (3-3, idegenben lőtt több góllal)
Hibernians (máltai)–Szoligorszk (fehérorosz) 0-1 (0-0) Tj.: Szoligorszk (2-0)
Mura (szlovén)–Makkabi Haifa (izraeli) 2-3 (1-2) Haifa (5-2)
Norrköping (svéd)–St. Patricks (ír) 2-1 (1-0) Tj.: Norrköping (4-1)
Shkupi (északmacedón)–Pyunik (örmény) 1-2 (0-2) Tj.: Pyunik (5-4)
Vityebszk (fehérorosz)–Kuopio (finn) 1-1 (1-0) Tj.: Kuopio (3-1)
Ballymena (északír)–Malmö (svéd) 0-4 (0-1) Tj.: Malmö (11-0)
Buducnost (montenegrói)–Narva (észt) 4-1 (1-1) Tj.: Buducnost (6-1)
Domzale (szlovén)–Balzan (máltai) 1-0 (1-0) Tj.: Domzale (5-3)
Rangers (skót)–St. Josephs (gibraltári) 6-0 (2-0) Tj.: Rangers (10-0)
Kilmarnock (skót)–Connah’s (walesi) 0-2 (0-0) Tj.: Connah’s (3-2)
Radnicki Nis (szerb)–Flora (észt) 2-2 (0-0) Tj.: Flora (4-2)
Trnava (szlovákiai)–Rednik Bijeljina (bosnyák) 2-0 (1-0, 2-0, 2-0) Tj.: Trnava (2-2, tizenegyesekkel 3-2)
KR Reykjavik (izlandi)–Molde (norvég) 0-0 Tj.: Molde (7-1)
Legia Warszawa (lengyel)–Europa FC (gibraltári) 3-0 (2-0) Tj.: Legia (3-0)
Shamrock Rovers (ír)–Brann Bergen (norvég) 2-1 (0-0) Tj.: Shamrock (4-3)

Kiemelt kép: Budapest Honvéd Facebook

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.