Nemzetközi foci bajnokok ligája

A BL-elődöntőssel is találkozhat a Fradi a harmadik selejtezőkörben

Ha továbbjut a második fordulóból a magyar bajnok, akkor ismét kiemelt ellenfelet kap. Beszáll az Ajax is.

Mint beszámoltunk róla, a Ferencvárosi TC kettős győzelemmel (5-3) jutott túl a bolgár Ludogorecen a Bajnokok Ligája első selejtezőkörében. A magyar bajnok magabiztos játékkal fektette két vállra az elmúlt évek nemzetközi eredményei alapján esélyesebbnek tartott ellenfelét, és készülhet a második körre, ahol a máltai Valletta FC-vel találkozik július 24-én majd 30-án.

Még a második kör odavágói előtt elkészíti az európai szövetség (UEFA) a harmadik forduló párosításait is, ahol a Fradi-párharc győztese biztosan nem lesz kiemelt: az FTC 3.500, a Valletta 4.250 UEFA-ponttal bír, így a párharcot megnyerő együttes 4.250 egységgel várja a következő sorsolást.

A harmadik selejtezőkörben két új belépő lesz: csatlakozik a mezőnyhöz az előző kiírásban elődöntős Ajax, mely 70.500 pontjával messze a legmagasabban rangsorolt együttesnek számít, míg a görög PAOK 23.500 ponttal éppen nem lesz már kiemelt – összesen 12 együttes csatázik a harmadik körben a bajnokok ágán, hat kiemelt és hat nem kiemelt.

Így már biztos, hogy a Fradi–Valletta párharc továbbjutója a kiemeltek közül kap ellenfelet, amely lehet:

  • a holland bajnok Ajax (70.500 pont),
  • a Celtic (skót)–Nömme Kalju (észt) (Celtic: 31.000 pont),
  • a The New Saints (walesi)–Köbenhavn (dán) (Köbenhavn: 31.000 pont),
  • a Szaburtalo Tbiliszi (grúz)–Dinamo Zagreb (horvát) (Zagreb: 29.500 pont),
  • a BATE Boriszov (fehérorosz)–Rosenborg (norvég) (BATE: 27.500 pont)
  • vagy a Sutjeska Niksic (montenegrói)–APÓEL (ciprusi) (APÓEL: 25.500 pont) párharc győztese.

A harmadik kör sorsolását július 22-én hétfőn (12 óra) tartja az UEFA. A forduló első mérkőzéseinek hivatalos játéknapjai augusztus 6-a és 7-e, míg a visszavágókat augusztus 13-án rendezik.

Kiemelt kép: fradi.hu

Olvasói sztorik